Tags

Related Posts

Share This

Az EPSU és a PSI nyilatkozatai Európa és a világ kulturális dolgozóinak védelmében

Most a kultúra területén dolgozók is a figyelem középpontjába kerültek.

Az Európai Közszolgáltatási Szakszervezetek Szövetsége, az EPSU, a közszférában működő legnagyobb európai szakszervezeti szövetség, amelynek a KKDSZ is tagja, két bizottsága, a központi közigazgatásban és intézményekben dolgozókat képviselő NEA és a helyi és regionális önkormányzati munkavállalókat képviselő LRG – a KKDSZ-szel együttműködve – közös nyilatkozatban állt ki a kultúra területén dolgozókért. A világszinten tevékenykedő PSI, amely a világ vezető közszolgáltatásban dolgozókat tömörítő ernyőszervezete, szintén nyilatkozatot jelentett meg a kultúrában dolgozók védelmében. (A PSI-ban a KKDSZ-t az EPSU képviseli.) Ahogy az alábbi linkeken angolul és magyarul is olvasható nyilatkozatokból kiderül, a kultúra a koronavírus okozta válsághelyzetben mindenhol háttérbe szorult. A területen dolgozók  munkabére csökkent, munkakörülményeik romlottak. A két szövetség határozottan felhívja a kormányok és a nemzetközi szervezetek figyelmét a helyzet tarthatatlanságára.

A nyilatkozatok az alábbi linkekre kattintva olvashatóak magyarul és angolul:

https://kkdsz.hu/wp-content/uploads/2021/05/EPSU_NEA_LRG_kozosnyilatkozat.pdf

https://kkdsz.hu/wp-content/uploads/2021/05/Kialtvany_Kultura_PSI.pdf

https://kkdsz.hu/wp-content/uploads/2021/05/EPSU-NEA-LRG-statement-cultural-sector-and-Covid-19-Final_0.pdf

https://kkdsz.hu/wp-content/uploads/2021/05/PSI_Manifesto_Cultural.pdf