Tárgyalást követelünk!

437334012_734429438848640_779094003288196427_n
Megosztás Facebookon

A KKDSZ a TDDSZ követelésével teljesen összhangban:

Tárgyalást követel!

A TDDSZ teszi ezt más – többek között a- a felsőoktatásban dolgozók szakszervezetével is.

Hiába írták alá 1500-an a szakszervezetek felhívását, a HUN-REN vezetői nem adtak semmiféle érdemi választ az aláíróknak, és az előre bejelentett 2024. április 25-i tüntetéskor a jelzett delegációt nem fogadták, sőt, az épület bejáratai szégyen szemre nemcsak, hogy nem voltak nyitva, hanem be is voltak rácsozva.
Szinte példa nélküli és szégyenteljes gesztus, hogy a tudományos dolgozók delegációját nem fogadták.

A demonstráció előzménye, hogy a petíciójukat mintegy 1500 dolgozó írta alá, majd az abban szereplő követeléseket nyílt levél formájában juttatták el Gulyás Balázsnak, a HUN-REN kutatóhálózat elnökének. Az eredetileg március végén megküldött levélben azt kérték az elnöktől, hogy április 3-ig válaszoljon megkeresésükre. Mivel ez nem történt meg, április 8-án személyesen vitték el a levelet a HUN-REN Központba, ahol Tornyos Csaba, HUN-REN Humánpolitikai és Ügyviteli Főosztályának vezetője vette át azokat.

Érdemi választ azóta sem kaptak.

A KKDSZ szolidaritását Dobrovits Orsolya, a KKDSZ elnöke tolmácsolta, elmondta, hogy azért is szolidárísak a TDDSZ dolgozóival, mert teljesen hasonló helyzetben vannak. A bérek is rendkívül alacsonyak, és a minisztériumnak küldött leveleikre sokszor ők sem kapnak választ, vagy ha igen, a válasz akkor is csak semmitmondó, vagy cinikus, de ágazati érdemi tárgyalás, érdemi egyeztetés egyáltalán nincs.
Röviden kitért arra, hogy a közművelődési, könyvtári, múzeumi, levéltári területen dolgozók – köztük szintén tudományos dolgozó – hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben van, ráadásul a küszöbön álló új kulturális törvény még a szakmai dolgozók autonómiáját is veszélyeztetheti.

A tüntetésen a Mérce jelen volt, és összefoglalót írt – linkre kattintva olvasható.

Kapcsolódó cikkek