magasabb bért, vagy béren kívüli juttatást csak közösen lehet elérni, és a KKDSZ következetesen képviseli a kulturális terület valamennyi dolgozójának érdekeit, elsősorban múzeumi, könyvtári, levéltári és közművelődési területen
a KKDSZ az előző pontban felsorolt területeken az egyetlen reprezentatív ágazati szakszervezet, mely reprezentativitás többlet jogosultságot jelent számára az érdekérvényesítésben
bárki KKDSZ tag lehet, aki az első pontban érintett területen dolgozik, a foglalkoztatásának formájától függetlenül (alkalmazott, közalkalmazott, közfoglalkoztatott, szerződéses vagy bármilyen más megbízás útján, bármilyen munkát végez akár szakmai, akár un. kiegészítő tevékenységet stb.)
a munkavállalói érdekvédelem mellett szakmai érdekvédelmet is nyújt
minden szinten képviselve vagy mint munkavállaló: – a munkahelyeden képviselve vagy a KKDSZ alapszervezeteden keresztül a munkahelyi érdekvédelemben; – országos szinten képviselve vagy a KKDSZ ágazati érdekképviseletén keresztül, valamint a SZEF konföderáción keresztül is, mely szervezetnek a KKDSZ tagja, – nemzetközi szinten az európai munkavállalói érdekvédelemben is képviselve vagy köszönhetően a KKDSZ nemzetközi szerepvállalásának
Miért legyél KKDSZ tag?
ha szakszervezeti tag vagy a KKDSZ-ben, ingyenes, személyre szóló munkajogi segítség jár a számodra
a kollégáid 17 %-a már KKDSZ tag, így egy nagy csapat tagja lehetsz, és a belépéseddel tovább erősítheted a munkahelyed, és azon kívül a teljes ágazat érdekérvényesítő képességét
szükség van rád! Minden apró eredmény eléréséig eddig is hosszú és fárasztó volt az út, de tudnod kell, még továbbra is az lesz. És bár az elért eredményekből a KKDSZ tagok is és a nem szakszervezeti tagok is egyaránt részesülnek, de ha tagként vagy a KKDSZ soraiban, már nagyon sokat tettél szűkebb értelemben az ágazati érdekközösségért, tágabb értelemben egészében a társadalmi jólétért és ehhez további segítséget nyújt neked a KKDSZ
nem várhatsz tovább! Eddig azt mondtad: „Majd akkor lépek be a szakszervezetbe, ha a szakszervezet eredményt ér el.” Akkor bizony már réges rég tagnak kellene lenned, mert felsorolni sem lehet, hogy eddig is mennyi eredményt ért el a KKDSZ
csak egyetlen egy megvalósult eredményt kiragadva: a 2017-ben bevezetett „Kulturális bérpótlék”-ot a KKDSZ dolgozta ki, és tette le javaslatként az asztalra azzal az elvárással, hogy az ágazat átfogó bérrendezéséig is – azonnali segítségként – vezesse be a kormány. 2017 januárjától életbelépett ez a pótlék.