Ahogyan hírül adtuk a Kulturális és Innovációs Minisztérium akkori minisztere, Csák János megtagadta Demeter Szilárd egy közintézmény vezetésére (nevezetesen a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójának betöltésére kiírt pályázatra) benyújtott anyagának kiadását.
A KKDSZ jogorvoslatért folyamodott és ennek eredményeként ki kellett adnia a KIM-nek Demeter MNM főigazgatói pályázatát. (Azóta már nem ő tölti be a múzeum főigazgatói tisztséget, hanem ő a MNM Közgyűjteményi Központ elnöke.)
Természetesen a most közreadott anyagban a pályázónak a személyes adatai nem szerepelnek, csak a „közadatnak” minősülő adatok olvashatóak egybeszerkesztve PDF-ben.
A KIM eredetileg csak a Magyar Nemzeti Múzeum vezetésére írta ki a pályázatot, amit az elbírálásnál messze menően figyelembe kellett volna venni. Így nem véletlen, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ megalakításáig nem adták ki azt, ami egyébként közadat és értelemszerűen közérdeklődésre tarthat számot.
Az tény, hogy a Néprajzi Múzeum a pályázati anyagtól eltérően „megúszta” az integrációt és teljesen önálló maradt.
Nota bene! Az integrációról szóló jogszabállyal a jogszabály előkészítése során nem találkoztunk, társadalmi, szakmai vitára nem emlékszünk. A valódi, szakmai alapon nyugvó indokát azóta sem látjuk.
A pályázatban két helyen is hivatkozik a hivatalban lévő miniszterelnökre, ami egy szakmai anyagban meglehetősen szokatlan:
„Önmagában az egyén: semmi. Orbán Viktor miniszterelnök lényeglátó gondolata szerint még csak nem is szabad, hanem csupáncsak magányos. …„
A szöveg folytatólagosan van írva és nem lehet tudni, hogy a további bölcselkedés vajon Demeter gondolata már, vagy még mindig „lényeglátó Orbáné”.
Más helyen írja Demeter, és ott egyértelmű az idézet eleje és vége, hogy:
„Orbán Viktor miniszterelnök iránymutató gondolatait idézem: Ha az életfa törzsét elfűrészeljük, gyökérzete értelmetlenné válik, koronáját ördögszekérként görgeti a történelem vihara” Sic(!)
Lehet, hogy ez iránymutató gondolat, de nagyon el lehet veszni az erdőben, mert úgy tűnik, majd’ minden fára igaz.
Reméljük lesz még útmutatás!
Remélni se kell!
Lesz!
Demeter Szilárd MNM főigazgatói pályázata: A teljes anyag itt olvasható