A korábbi együttműködési megállapodás folytatására szándéknyilatkozat született Budapesten

Budapest új logója
Megosztás Facebookon

A budapesti Főpolgármester, Karácsony Gergely és a FÖX tagjai (a fővárosban működő cégek és intézmények dolgozóit képviselő szakszervezetek, köztük a KKDSZ) 2024. április 30-án szándéknyilatkozatot írtak alá.
A szándéknyilatkozat arról szól, hogy adott esetben a két fél folytatja az eddig kialakult formában, szervezett keretek között folyó, érdekegyeztetést. A felek a megállapodásban pontokba szedték azokat a kiemelten fontos területeket, ahol várhatóan további együttműködés lehetséges a szakszervezetek és a Főpolgármester között.
A KKDSZ-t érintően a tervezett, új, kulturális törvénnyel kapcsolatos lesz a várható közös fellépés témája, hiszen mindkét fél számára rendkívül fontos, hogy a kulturális intézmények szuverenitása, autonómiája megmaradjon és a benne dolgozók szakmai önállósága ne sérüljön. Az új törvény – melynek pontos szövegváltozata, hivatalos dokumentációja még nincs, de a tárca vezető emberei, köztük az ágazati miniszter és az államtitkár már több ízben nyilatkoztak róla – épp ezt a szakmai függetlenséget veszélyeztetheti.

Itt PDF-ben letölthető, hogy miben állapodtak meg a szakszervezetek:

Megállapodás a folytatás szándékáról a Főpolgármester és a szakszervezetek között

Karácsony Gergely, főpolgármester és Naszályi Gábor, a FÖX koordinátora a szándéknyilatkozat aláírása utáni sajtótájékoztatón beszélt:

Megállapodás aláírása utáni sajtótájékoztató – összefoglaló

Megállapodás

A Fővárosi Önkormányzat 27 ezer munkavállalójával a város egyik legnagyobb foglalkoztatója, ezért felelőssége van annak kapcsán, hogy milyen mintákat mutat a többi munkáltatónak.

Az elmúlt négy és fél év intézkedései, köztük:

  • a „rabszolga-törvény” alkalmazásának tilalma;
  • új kollektív szerződések kötése, hatályos kollektív szerződések megszüntetésének tilalma;
  • társadalmi párbeszéd intézményrendszerének megteremtése a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács megalakításával;
  • többéves bérpolitikai megállapodás alapján a bérek kiszámítható emelése;
  • munkavállalói, szakszervezeti szerzett jogok megvédése

megalapozzák egy újabb önkormányzati ciklusra vonatkozó megállapodás megkötését.

Az aláíró felek továbbra is alapelvnek tekintik, hogy csak akkor lehet erős egy város társadalma, és gazdasága, ha a munkavállalóit nem költségelemnek tekinti. A város irányításában az ezen alapelv szerinti működéshez az elmúlt években meghonosított partnerség, szolidaritás és társadalmi párbeszéd szükséges. Ennek érdekében Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltként, választói felhatalmazás esetén, a 2024-2029-es önkormányzati ciklusban a következőket vállalja:

  1. Többéves megállapodást köt a fővárosi közszolgáltatásokban és közszolgálatban dolgozók szakszervezeteivel. A kiszámíthatóság jegyében fontos, hogy a bérek kiszámítható pályán és elvek szerint növekedjenek a következő önkormányzati ciklusban is. Ennek érdekében az új testület megalakulását követően azonnal tárgyalások kezdődnek egy olyan új megállapodásról, amely a munkabérek reálértékének növekedését biztosítja;
  2. Bérmegállapodásnál több kell: minőségi munkahelyek, munkakörülmények legyenek a középpontban! Ez pedig azt jelenti, hogy foglalkozni kell a munka-magánélet egyensúlyával, a munkahelyi egészség és biztonság kérdésével, valamint a munkavállalói képviseleti lehetőségekkel.
  3. A szerzett jogokat megvédjük: a kormányzat az elmúlt években több olyan jogszabálymódosítást hozott, amely már korábban megszerzett jogokat vett el a dolgozóktól. Ezzel is leépült a munkavállalói érdekképviselet hatékonysága. Az aláíró felek kollektív szerződésekbe és megállapodásokba foglalva törekednek a korábbi jogfosztások helyreállítására is;
  4. A Fővárosi Álláskereső Irodát továbbra is működteti a város, ennek keretében lehetőséget ad a szakszervezeti kapcsolatok erősítésére;
  5. Segíteni kell a dolgozói lakásszegénység problémáján. A közszolgáltatásokban és közszolgálatban meglévő munkaerőhiány egyik oka a dolgozói lakásszegénység. Ennek csökkentése érdekében a Fővárosi Lakásügynökség keretén belül 3000 fő, a főváros közszolgáltatásaiban és közszolgálatában dolgozó számára lakhatási támogatást biztosítunk;
  6. Saját munkaerővel kell működtetni a közszolgáltatásokat és közszolgálatokat. A közszolgáltatások és közszolgálat biztosításának egyik feltétele, hogy külső tényezőktől függetlenül rendelkezésre álljanak a szükséges humánerőforrás– és eszközkapacitások. Ezért a jelenlegi szinthez képest a közszolgáltatások és közszolgálat ellátását nem lehet nagyobb arányban külső alvállalkozókkal ellátni. Törekedni kell a teljes szolgáltatás saját erőforrással történő biztosítására. A megállapodásban szereplő elveknek megfelelően továbbra sem fogadható el a fővárosi tulajdonú cégek és intézmények esetében harmadik országból származó kölcsönzött munkaerő foglalkoztatása.
  7. A kulturális intézmények autonómiájának elvétele ellen kiállunk. A kormányzati centralizációs tervek között szerepel, hogy további területeket is központi irányítás alá helyezzen. Ezáltal veszélybe kerül a művelődési házak, múzeumok, esetlegesen a budapesti könyvtárhálózat és akár a levéltár szuverenitása. Ennek elkerülése érdekében közösen lépnek fel a felek.
  8. Támogatjuk, hogy minél több fővárosi dolgozó kollektív szerződés által legyen védve, ennek érdekében vállaljuk, hogy elősegítjük a kollektív szerződések és megállapodások létrejöttét azokon a területeken, ahol még nem került ilyen megkötésre. Vállaljuk továbbá azt is, hogy ugyanezen idő alatt nem kerülnek kollektív szerződések és megállapodások megszüntetésre, és egyben biztosítjuk a szakszervezetek működési feltételeit.
  9. Fővárosi Foglalkoztatási Paktumot hozunk létre, amelynek célja a fővárosban élő, munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetben lévők támogatása.
  10. Aláíró felek vállalják, hogy tovább erősítik a Budapest Család programot, melynek érdekében egyeztetéseket folytatnak, megállapodást kötnek.

Jelen megállapodásban megfogalmazott 10 pontos vállalás megvalósítását az aláíró felek évente egy alkalommal áttekintik.

Kapcsolódó cikkek