A mai napon, 2024. július 22-én Demeter Szilárd a MNM KK elnöke arról tájékoztatott bennünket, hogy adományt kíván adni a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének.
Egyik adománya a legújabb magyar helyesírási szótár, aminek azért örülünk, mert a nyelv helyes használatának szabályai időről időre változnak, és így nem kell online felületeket használnunk az esetleges változások követéséhez. A másik egy helyesírási tanfolyam finanszírozása. Ezt is jól fogjuk tudni használni a honlapunk korrektúrájához.
Az indoka erre a nagylelkű és váratlan adományozásra az, hogy szerinte lejáratjuk a közgyűjteményi szakmát.
Bár előfordul, de egyetlenegy helyesírási hiba is sok!
Ám hogy mi járatja le a közgyűjteményi szakmát, a véletlen, de javítható hiba, vagy esetleg a rombolás, a szakmaiság tudatos mellőzése? Erről lehetne, és érdemes is lenne vitatkozni. Ahogyan arról is, hogy hogyan bánik a kulturális élet dolgozóival a kormány, és arról is, hogy mi oka kizárni a döntései előkészítéséből a valódi érdekegyeztetést. De sajnos, még most sem ez a téma!
Azt azért mindenesetre furcsálljuk, hogy éppen a MNM főigazgatói pályázatának és annak esetlegesen épp felesleges – akár kihagyható – részleteinek a KKDSZ közvetítésével napvilágra kerülésekor érzi ezt a legfontosabbnak.
A szabálykönyvet nyugodtan el is olvasgathatja mielőtt eljuttatja, mert a levelében a megszólításban nem ártott volna „a” megszólítottakat („Tisztelt szakszervezeti kollégák!”) – még akkor is ha esetleg valójában nem tiszteli őket, csak kötelező formulaként használja kezdetnek ezt a fordulatot – nagy kezdőbetűvel írni. Minimum a „Kollégák” szót.
„Hivatalos iratokban és levelekben a megszólítás első szaván és tulajdonnévi tagján kívül nagybetűvel szokás kezdeni a megszólításban szereplő közneveket is (de a mellékneveket, kötőszókat már nem), például: Tisztelt Nagy Úr! Tisztelt Osztályvezető Úr! Mélyen tisztelt Asszonyom és Uram! ” Forrás: A magyar helyesírás szabályai (AkH.) – helyesiras.mta.hu 147.
Mint hivatalos (iktatott levelet) ki is tették a Magyar Nemzeti Múzeum honlapjára. Persze az öngól is gól.
Ezekre a linkekre kattintva olvasható Demeter Szilárd adománylevele és a KKDSZ adományra vonatkozó köszönete