A Kuny Domokos Múzeum (Tata) egy előadás-sorozatot indított, mellyel szeretné a múzeumi munka különböző szakterületeit, tevékenységeit, hagyományos és modern kutatási módszereit, eszközeit megismertetni, az intézmény munkáját, eredményeit megmutatni, gyűjteményének titkait feltárni.
Az előadásokra a jövőben minden hónap első hétfőjén várják az érdeklődőket a Tatai Várba, 17:00 órától.
Az első előadást 2024. február 5-én tartották, a program előadója Kövesdi Mónika művészettörténész (KKDSZ tagunk) volt, aki a művészettörténet hasznáról és káráról beszélt.
Alább az ő összefoglalója olvasható:
A művészettörténet hasznáról és káráról
Új programunknak, a múzeum szabadegyetem-sorozatának első előadása, a régészet, néprajz, restaurálás területeit megelőzve a művészettörténetről szólt. A téma a vidéki múzeum művészettörténeti feladatait, tevékenységeit mutatta volna be, ám különös aktualitást adott az előadásnak az új rendelet, amely a művészettörténet tárgyat kivonta a középiskolai oktatás köréből. Talán nem is az előadás kissé provokatív címe („A művészettörténet hasznáról és káráról”) hanem maga a helyzet, a körülmény keltett érdeklődést a hallgatóság részéről. Azt hiszem, ennyi ember még nem zsúfolódott össze abban a teremben. A körülmény pedig ismert: egy patinás, magasztos kifejezést, a művészettörténet szót most – kis túlzással – száműzik a holt nyelvek világába. Hogy mitől olyan emészthetetlen ez számunkra? Mert a művészettörténet a művészetet képviseli (tartalmazza, kutatja, elemzi, mutatja meg) s így a „művészet” fogalmát, tartalmát, értékeit degradálja, sőt negligálja a szakmát ért támadás.
Az előadás persze nem erről szólt, inkább a művészettörténet tényleges hasznáról, amennyiben az, multidiszciplináris voltából kifolyólag egy kiterjedt kultúrtörténeti tudást hordoz, és egy olyan világgal köt össze, amely nemcsak gyönyörködtet, de értelmez, értéket közvetít, a dolgok bőre mögé segít látni, igazat mond. Szó esett természetesen arról is, hogy a (mű)tárgyakhoz kötött múzeumi munka során, egy-egy tárgy kapcsán hogyan fejthetők fel annak a szövetnek a szálai, amelyek a tárgyat korához, egykori környezetéhez kapcsolják. Borisz Akunyin egyik regényének hőse egy történész, akinek a számára a múlt – felfedezés: a régi iratok és tárgyak segítségével ugyanis bele lehet látni a történelembe. „Minél többet meg kell tudni az egykori emberről: hogyan élt, mire gondolt, megérinteni a tárgyakat, amik az övéi voltak – és akkor az, aki örökre elbújt a sötétben, fénybe borul, és kiderül, hogy valójában nincs is semmiféle sötétség.” Gondolatai a múzeumi munkát igazolják, azt a tevékenységet, amely egy-egy tárgy, festmény, vagy csak töredék tanulságát kutatva az egész, az egyetemes felé gravitál.
Hiszünk abban, hogy a művészet a lélek tápláléka, hogy a művészettel való foglalatoskodás egy minőségi létezést szolgál, értéket képvisel és értéket őriz, továbbra is ugyanúgy érvényes, mint korábban, és talán még akkor sem haszontalan a maga magasztos és patinás fogalomkörében, ha napjaink intenzív vizuális világa a modernebbnek tűnő „vizuális kultúra” kifejezéssel jobban megfogható. A két fogalom ugyanis nem cserélhető fel.
Kövesdi Mónika
A fotókat Csikós Gábor (Kuny Domonkos Múzeum) készítette