Genfben, az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete, az ILO 113. kongresszusán Véber János, a Nemzeti ILO Tanácsban a SZEF delegáltja, a KKDSZ alelnöke szólalt fel a magyar munkavállalói oldal (a magyar szakszervezeti konföderációk) képviseletében a konferencia plenáris ülésén, az ILO főigazgatói jelentés általános vitáján. A magyar szakszervezetek nevében üdvözölte a főigazgatói jelentésben foglaltakat. Ahogyan az ILO is jelzi, és a felszólalásban is olvasható, az alapvető jogok és a munkavállalói jogok szorosan összetartoznak. A gyülekezési jog és véleménynyilvánítási szabadság nélkül nincs megfelelő szociális párbeszéd, anélkül pedig nem működhet megfelelően a munkaerőpiac és a közszolgáltatások sem. A magyar szakszervezetek aggodalommal figyelik a világban és hazánkban is erősödő, ezen jogok korlátozására irányuló törekvéseket.
A hozzászólás magyar szövege itt olvasható:
Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Delegáltak, Hölgyeim és Uraim!
Nagy megtiszteltetés, hogy a magyar szakszervezetek képviseletében szólhatok Önökhöz. Ahogy Főigazgató úr jelentésében is olvasható, a minőségi munkahelyek, az alapvető munkavállalói jogok, valamint a fenntartható fejlődés és növekedés szorosan összefüggenek. Korunk globális kihívásai, a klímaváltozás, a háborús konfliktusok és a járványok közepette különösen fontos erre felhívnunk a figyelmet. Ebben a helyzetben ugyanis csökken a közbizalom az állami intézményekben és a jövőben, pedig most lenne a legnagyobb szükség hatékony közszolgáltatásokra.
Magyarországon, sok más országhoz hasonlóan, folyamatos kihívás, hogy a gazdasági növekedés a tisztességes munkahelyek bővülésével, megfelelő szociális védelemmel és a munkavállalói jogok tiszteletben tartásával járjon együtt. Túl gyakran tapasztaljuk, hogy a növekedést bizonytalan foglalkoztatás és a profit és bérek közötti növekvő szakadék kíséri, noha a munkajövedelmek is folyamatosan emelkednek. Az energia- és gazdasági válságok idején, a munkahelyek, a bérek vásárlóereje és a szociális juttatások megőrzése komoly problémát jelent. Éppen azért, mert a növekedés éveiben a munkavállalók – különösen a közszolgálatban dolgozók – nem kaptak akkora részt a gazdasági eredményekből, mint amennyit a gazdaság fejlettsége lehetővé tett volna.
A szakszervezetek, így a magyar konföderációk számára a foglalkoztatás minősége nem lehet alku tárgya. Ez a munkahelyi alapvető jogok teljes körű érvényesítésén alapul. Ide tartozik az egyesülési szabadság, a kollektív tárgyaláshoz való jog, a biztonságos és egészséges munkakörülmények, valamint a munkavédelem garantálása. Ezek a jogok nem csupán törvényi előírások; elengedhetetlenek az anyagi és szociális biztonsághoz, az egészségügyi ellátáshoz és a nyugdíjrendszerhez, az állami szférában pedig a színvonalas közszolgáltatások fenntartásához.
Az ILO tavalyi és idei konferenciáján kulcsfontosságú normaalkotó viták zajlanak a biológiai veszélyforrások és a tisztes munka a platformgazdaságban témakörében. Ezek a tárgyalások kiemelt jelentőséggel bírnak a szakszervezeti mozgalom számára. A tervezett szabályozások célja, hogy kezeljék a munkavédelem továbbá a digitális átállás kihívásait. Ezen egyeztetések eredményei létfontosságúak lesznek a munkaerőpiac jövőjének alakításában és a munkavállalói jogok és a szociális párbeszéd globális védelmében.
Szilárdan hisszük, hogy a valódi szociális párbeszéd a tisztességes munkaerőpiac alapja.
A munkavállalók képviselői, a munkáltatók és a kormány közötti együttműködés révén azonosíthatjuk és kezelhetjük az előttünk álló kihívásokat. Ez magában foglalja a tisztességes bérekért, a jobb munkakörülményekért és a megfelelő szociális védelemért való kiállást.
Azonban a szociális párbeszéd hatékonysága az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásától függ. Világszerte és hazánkban is aggodalommal figyeljük azokat a folyamatokat, amelyek akadályozzák a független szakszervezeti működést. A gyülekezési és véleménynyilvánítási jog korlátozása gyengítheti képességünket tagjaink érdekeinek hatékony képviseletére és a valódi párbeszédre.
Hangsúlyozzuk, hogy a demokratikus értékek gyengülése, beleértve a munkavállalók szervezkedési és kollektív tárgyalási jogait, aláássa azt az alapot, amelyre egy kiegyensúlyozott és igazságos társadalom épül. Amikor a munkavállalók hangját elnyomják, a munkahelyek, a jogok és a növekedés közötti kapcsolat szükségszerűen sérül.
A magyar szakszervezeti mozgalom elkötelezett egy olyan jövő iránt, ahol a gazdasági növekedés minőségi munkahelyek teremtésével, a munkavállalói jogok teljes körű tiszteletben tartásával és a szociális párbeszéd erősítésével jár együtt.
Felszólítjuk a kormányokat és a munkáltatókat, hogy legyenek valódi partnerei a szakszervezeteknek. Együttműködésünk a kölcsönös tiszteleten és az ILO szabályozási és irányelvei iránti közös elkötelezettségen kell, hogy alapuljon.
Hiszünk abban, hogy a munkahelyi alapvető jogok tiszteletben tartásával és a megfelelő szociális párbeszéddel biztosíthatjuk, hogy a gazdasági fejlődés valóban mindenki javát szolgálja, és megerősíti a munkahelyek, az alapvető jogok és a fenntartható növekedés közötti létfontosságú kapcsolatot. Éppen ezért melegen támogatjuk a főigazgatói jelentésben foglaltakat.
Köszönöm figyelmüket!


