Tags

Related Posts

Share This

KKDSZ – Csongrád-Csanád

CSONGRÁD–CSANÁD MEGYEIEK BÉKÉS MEGYÉBEN

       A KKDSZ Csongrád-Csanád Megyei Alapszervezetei tagjai 2022. augusztus 27-én kirándulással egybekötött csapatépítő tréningen vettek részt. A tréningen a KKDSZ Somogyi–könyvtári Alapszervezete 5, a KKDSZ Szeged Városi Művelődési Alapszervezete 3 és a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Megyei Levéltára Alapszervezete 5 tagja vett részt, összesen 13 fő.
A csapatépítő kirándulás útvonala Szeged-Hódmezővásárhely-Orosháza-Szabadkígyós (Wenckheim-kastély) -Hódmezővásárhely – Szeged volt.
Három autóval indultunk Szegedről, első találkozási pontunk a Hódmezővásárhelyi Fazekasház volt. A Fazekasház vezetője, Ambrus mester nemcsak szépségeskiállítását mutatta be, hanem elmondta a vásárhelyi fazekasság történetét, majd megmutatta műhelyét is, sőt munka közben is láthattuk.
Ezután az Orosházi Harmadik Generáció Kft. Rétesbolt – Cukrászda volt következőállomásunk; itt Dobosné Brezovszky Anikó megyei alelnök és Kiss Ernő vezetésével megtartottuk első tréningünket, tárgyalási szituációjátékokkal. Természetesen meg is kóstoltuk a Rétesbolt termékeit. 
Legfontosabb úticélunk a szabadkígyósi Wenckheim-kastély volt, melyet csodálatosan felújítottak, eredeti formájában berendeztek. Igen nagy örömünkreitt nem kellett belépődíjat fizetnünk, ugyanis KKDSZ-kártyáink felmutatásával díjmentesen léphettünk be. Egyetlen itteni költségünk a rendkívül színvonalas tárlatvezetés volt. A kastélyegyik terme beöltözős-szerepjátékos hely volt, itt tartottuk második tréningünket, erről fotók is tanúskodnak, itt szociodráma-játékot adtunk elő Farkas Endréné vezetésével.  A csapatépítő kirándulás igen jól sikerült, nagyban erősítette a KKDSZ Csongrád-Csanád Megyei Alapszervezetei kohézióját.
    A programhoz a KKDSZ Országos Elnöksége anyagi támogatást is biztosított, amit ezúton is köszönük!

                                                                                                     Kiss Ernő
                                                                                 csongrád-csanád megyei elnök
                                                                                                      KKDSZ