Szomorú hír – megemlékezés

Fájdalommal búcsúzunk egykori kollégánktól

Ezzel a 2013-ban készült írással emlékezünk meg a KKDSZ egykori irodavezetőjéről, Gyimesi László író, műfordítóról

Forrás: montazsmagazin.hu 

Megkérlek, László, mesélj magadról és életedről!

Hatvanöt éves vagyok, igencsak sok a visszaemlékezni valóm. Keszthelyen születtem, a Balaton ma is fontos szerepet játszik életemben (szülőhelyemen kívül Balatonfüred is), a semmi mással össze nem téveszthető pannon derűjével. Éltem néhány évet Zalaszentgróton, Nagykanizsán, de a választott második szülőföldem feltétlenül Óbuda, Aquincum, ahol most már 47 esztendeje élek. Dolgoztam ipari munkásként, műszaki vezetőként, a legtovább népművelőként, 15 éve tulajdonképpen szabadúszó íróként határozom meg magam.

Diákköltőként hol és mikor kezdtél alkotni?

Az általános iskolai csacskaságokat nem számítva verset először a középiskolában írtam, de ekkor születtek meg első prózáim is.

Mit jelentett számodra a nagykanizsai fiúkollégiumban a “FÓRUM” című újság?

Először is publikációs lehetőséget – hiszen egy fiatal költő a nyomtatott szó varázslatától kap igazán szárnyra. Másodszor: szerkesztői felelősséget tanultam, hiszen a lap egyik diák-főszerkesztője voltam, és igencsak meg kellett küzdenem az általam vélt minőség megteremtéséért, fenntartásáért. Harmadszorra: igen jó, néha a mai napig tartó barátságok születtek ennél a pici lapnál.

Kik segítették szárnybontogatásodat és a pályád további kiteljesedését?

Néhány tanárom sokat segített – no, nem az írásban, hanem az önbizalmam megteremtésében. Máig szeretettel gondolok Tapolczay Miklósra, aki a szociográfia világába is bevezetett, Meixner Bélára, Harkány Lászlóra, és a később papi pályára váltott Horváth Istvánra, akitől a költészet sokszínűségének értékelését tanulhattam meg, s aki – többek között – megismertetett Weöres Sándor világával. 16 éves koromban Csoóri Sándor adott életre szóló biztatást, később Fábián Zoltán, Demény Ottó, Baranyi Ferenc nyesegette túlnőni vágyó szárnyaimat. Bocsássanak meg a többiek, most a legfontosabbakra kérdeztél.

Úgy tudom, hogy műfordítói tevékenységet is végzel. Milyen nyelvről fordítasz és mit?

A műfordítás kaland. Nem beszélek jól egyetlen nyelvet sem, újgörög fordításaim – nagyon gazdag a mai Görögország költészete! –közvetítő nyelvből, illetve nyersfordításokból készültek. Wales munkásköltőinek fordításakor pedig olyan embert kellett találnom, aki a walesi angolt átteszi oxfordira… Sikerült. Van néhány más fordításom is, de hangsúlyozom, ez csak kalandozás, nem hivatásszerű munka.

Színdarabokat is írtál. Kérlek, mesélj egy színdarab megszületéséről. Képzeletemben olyan lehet, mint egy mese megírása. Kigondolod a szereplőket és a bőrükbe bújsz?

A színház gyerekkorom óta érdekelt. Nem a mese, inkább a dramaturgia, az egymásnak feszülő szenvedélyek, a sűrítés drámai műhelyéből kikerülő katarzis. Ha színjátékot rendelnek tőlem, mert színdarabot nem a fióknak ír az ember, először az alapkonfliktust hagyom testet ölteni, felvázolom az egymásnak horgadó személyiségeket, ők már lejátsszák a szükségszerűen kibontakozó cselekményt. Néha óhatatlanul azonosul az író valamelyik szereplőjével – én a Sógort Jupiternek című darabomban a rabszolga-írnok szerepét valóban el is játszottam.

Melyik évben vettek fel az Írószövetségbe, és kik voltak az ajánlóid? Azért kérdezem, mert újságunkat nagyon sok amatőr költő, író olvassa, és nem biztos, hogy mindenki tisztában van azzal a ténnyel, mennyire komoly dolog az, ha valaki az Írószövetség tagja lehet.

1994-ben lettem tag, de már a hatvanas évektől részese voltam több, a szövetséghez tartozó csoportosulásnak. Emlékezetem szerint felvételemhez négyen adtak ajánló sorokat, pedig csak kettő volt a kötelező: Balázs Tibor, Baranyi Ferenc, Zalán Tibor és Bella István.

Hány köteted jelent meg eddig? Az első köteted 1968-ban miért nem tetszett az akkori hatalomnak?

A tizenkilencedik kötetemért ma megy a kiadóm éppen a nyomdába… A könyvhétre várom a huszadikat. Bármelyikről szívesen beszélek, mind édes gyermekeim, de legtöbbször a létre sem jött elsőről kérdezgettek… Nem voltam én olyan fontos ember, hogy a Hatalom törődött volna velem, néhány fullajtárja teljesítette túl a kötelező éberséget. Fájdalmas dolog volt, de túléltem, emberként is, költőként is. De a sokféle hatvannyolc szellemi-lelki élménye máig meghatározza a világszemléletemet. Vissza a mához: ha a húsz könyvet nézzük, több mint a fele (tizenegy) vers, három regény, három kritikai esszé, két tárca-novella gyűjtemény és egy meséskönyv. Tán karácsonyra megjelennek a drámák is.

Azt olvastam, hogy igen komoly szerkesztői munkát is végzel könyvkiadóknál, mint pl. az Accordia, az Alterra, Littera Nova.

A szerkesztői munkám nem alkalmazotti munka. Nincs benn sehol a munkakönyvem, ha még van egyáltalán olyan. A felsoroltakon túl még néhány kiadónak segítettem, segítek, elsősorban a pályakezdők (nem csak a fiatalok) pályára bocsátását próbálom megkönnyíteni. Mivel nem kiosztanak nekem kéziratokat, hanem én vállalok magamnak új szerzőket, a szerkesztés igen izgalmas feladat. Kölcsönösen tanulunk egymástól, szerző és szerkesztő, sajnos, egyre inkább az idősebb testvér szerepébe kényszerü
lök. De ez nem ront az egyenrangúságon, csak színezi azt.

Hallottam irodalmi sorozataidról is.

Talán a népművelői munkám iránti nosztalgia, talán az értékközvetítés kényszere hozta magával, hogy a Főnix és az Óbuda tévék részére készítettem egy száz részes beszélgetés-sorozatot, elsősorban kiváló írókkal, költőkkel, és több nekifutás után megszületett a három éve havi rendszerességgel jelentkező élő folyóiratom a Csillaghegyi Közösségi Házban, Csillaghegyi Csillagdélutánok címen. Ez utóbbiakon a nemzedékek és a szekértáborok közötti párbeszéd fenntartására törekszem.

Mely szervezeteknek vagy még tagja?

Sok civil szervezetnek, alapítványnak vagyok tagja, munkatársa. Legfontosabbaknak a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaságot, az Óbudai Múzeum Közalapítványt, az Aquincumi Baráti kört tartom, de lelkiismeretesen ellátom más szervezetek megbízásait is. Ha a kérdésed a pártállásomat irányozná, legyen elég annyi, hogy ma nem vagyok egyetlen pártnak sem a tagja. Sajnos vagy hál’ istennek, nem tudom. Közéleti indíttatásom más szerepekben nyer teret.

Milyen kitüntetésekkel ismerték el az eddigi munkásságodat?

Nagy Lajos-díjam, Gábor Andor-díjam, Óbuda Kultúrájáért díjam van, sok egyéb elismerés mellett – legutóbb Krúdy-emlékérmet kaptam; talán látod, egyik sem állami „felékszerezés”. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az Aquincumi Költőversenyeken négyszer nyertem el az Aranykoszorút. Itt ugyanis a művek versenyeznek, a költők csak a díjkiosztón lépnek ki az anonimitásból.

Kedves László, nagyon szépen köszönöm, hogy megoszthattam az olvasóinkkal életednek egy picinyke részét. Példát állítottál az amatőr társaknak, hogy hiába van a vele született tehetség, az még nem elég, ahhoz még mennyit kell tenni, tanulni, és akarni. Mit is kívánhatnék néked? Ami a legfontosabb: erőt és egészséget. De mint alkotó embernek, kívánom, hogy alkotókedved soha ne törjön meg, és minél előbb koronázza munkásságodat egy József Attila díj.

Köszönöm. Ám ha díjakról esik szó, kapják azokat inkább a fiatalok, őket jobban ösztönzi az ilyen elismerés. És nagyon sokan vannak az érdemesek. Felejtsük el az amatőr és a hivatásos megkülönböztetést: a létrehozott érték minősítse alkotóját, ne a munkamegosztásban kialakított helyzet.

Nagy L. Éva

Gyimesi László

Ez egy másik folyó

Ez egy másik folyó. Szerelem-csillám pikkelyein
Fürgébb halak sodorják partra az elátkozottat,
A holtra-vált fuldoklót, az önkéntes áldozatot,
Az ismeretlent, aki csontot és vért kínált a víznek
Cserébe az üres holnapért, azaz a semmiért, igen,
De teste nem kell a folyónak, kivetné azt a föld is,
Nem fogna rajt’ a tűz, szél se sodorná seholhovába.
Ne beszélj nekem bátor vagy gyáva tettről, hull a hó.

Ez egy másik folyó, pilléz a pihe fekete bársonyára,
Partján az ocsúdó hús, persze csontok, kagylók, kövek,
Csillám-kikötők, szikrázó dérbozontok, jégtű-ágyak,
Homokká őrölt sorsok turzásai, dűnék sós iszonyból,
A tenger ígéretei, a tengeré, ahová eljutunk akkor is,
Ha hegyre hágunk, ha rágjuk a földet. Tegyünk akármit,
Odajuttat a rend, hőzönghetünk akart, tűrt áldozatról,
Szerelem, hit, hűség: mind salak, sötét víz hordaléka.

Ez egy másik folyó, önnönmagáé, nem tűr idegent,
Élő vagy holt, mindegy, az ember nem kívánatos,
Ahogy nem kívánatos a parti idő, a jégcsipke tér sem,
Csak a magába forduló cifra örvény az érvényes jelen,
A forgás, a sodrásban himbálózó űr, az éjlelkű tölcsér,
A csapódó cseppek galakszisa, s a pörgő fekete lyuk.
Kilökött test, nyújtózom a téli rettenetben, hull a hó,
Magamnak mondom, de értse más is: ez egy másik folyó.

Egyszerű történet

Valami vándorok lehetnek – vélte Éva.
Csavargók, persze – mondta Bernadett.
Ebben maradtak – úgy ment el a két csövi,
Észre se vették borzongásukat, őket is alig.
Énekelhettek volna – suttogta a fekete leányzó,
De nem énekeltek, még ezt se énekelték:

Lejmolunk, kukázunk,
Ha esik, megázunk,
De a Nap megszárít,
Igyunk rá egy kortyot.

Miért énekelnének? – kérdezte Éva, a szőke. –
Van nekik bajuk elég, felsorolni se’ tudnám.
Félelmében is énekel az ember, kínjában is,
Szebbeket, mint máskor – morgott Bernadett.
Mesebeszéd – legyintett a társa. – Romantika.
Kínjában szűköl az ember, ha meg fél, kussol.

Lejmolnak, kukáznak,
Ha esik, megáznak,
Nap szárítja őket,
Isznak rá egy kortyot.

A kikötőnél dübörgött a diszkó, beültek a lányok,
A két csavargó kiballagott a mólóra kéregetni.
Fémpénzek pörögtek módjával a koszlott kalapba,
De érkeztek (túl hamar) a közrend éber felügyelői,
Kilökdösték őket a hajózni vágyók vidám tömegéből.
Megverik őket? – kérdezte Bernadettet a szőke Éva.

Lomiznak, kukáznak,
Pofontól nem fáznak,
Ha kiszabadulnak,
Isznak rá egy kortyot.

Még sincs jól ez így – sóhajtott Éva kólája felett,
Talán tudsz tenni ellene? – kérdezte Bernadett.
Táncolni hívták őket, erre vártak, mentek tehát.
Nem búsította őket a két hajléktalan tovább,
Így nem tudhatták, hogy megúszták az őrszobát,
S egy boglya alól kívánnak – nekik is – jójcakát.

Lejmoltak, kukáztak,
Kaját is találtak,
Túléltek egy napot,
Ittak rá egy kortyot.

A bolond

Ne keverj festéket nekem
A magam színeit kedvelem

Ne próbálj kiállni velem
Nekem nincs ellenfelem

Ne bámulj más mestereket
Tanulhatsz tőlem eleget

Ne imádj új isteneket
Amíg én itt vagyok neked

(Gyimesi László: Ezredvég)