Tags

Related Posts

Share This

Zalaegerszegi kommunikációs és tagtoborzó képzési nap

Zalaegerszegi kommunikációs és tagtoborzó képzési nap

Több mint 20 fővel vettünk részt a SZEF (Szakszervezetek Együttműködési Fóruma) tagszervezetiből érkezett szakszervezeti tagjainak, és a szervezet munkája iránt érdeklődőknek tartott rendezvényen.
Az egész napos képzésre 2018. november 10- én került sor Zalaegerszegen, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, a résztvevők Zalaegerszegről és környékéről érkeztek a különböző tagszervezetek képviseletében.
A KKDSZ-ből 12 fő vett részt.
A rendezvényt Kiss Gábor, az intézményvezető nyitotta meg, majd Szabó F. Attila, Zala megyei SZEF koordinátor köszöntette a résztvevőket, utána Szatmári Lajos vette át a szót, és ismertette a képzés célját, és hogy mivel szeretné gyarapítani a jelenlévők tudását.
Először felmérte, kis rajzos segédlettel, ki, milyen érzésekkel, hozzáállással érkezett a rendezvényre, mit szeretne hazavinni magával a nap végén.
Előadást tartott a kommunikáció fontosságáról, annak sokoldalúságáról, konkrét példákkal ismertette, milyen szavakat, kifejezéseket érdemes használni, vagy éppen kerülni célunk elérésének érdekében. Hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy tudatosan építsük fel mondanivalónkat. A felkészülés után a bizalom elérésének lehetőségeit mutatta be, és azt, hogyan tudjuk a kifogásokat kezelni, ehhez segédletet is kaptunk.
Lazításként a „Vándoros” játékkal keltette fel a jelenlévők figyelmét, ami sokaknak a kedvence lett a képzés során, majd a kommunikációs eszközöket vettük sorra az igények figyelembe vételével.
Az meleg ebédet a helyszínen sikerült lebonyolítani, így időben tudtuk folytatni a programok sorát.
Szatmári Lajos délutánra hozott néhány motivációs videót, és az eddig elméletben átgondolt toborzó tevékenységet gyakorlati módszerekre ültette át. Önismereti tesztet töltöttünk ki abból a célból, hogy tudjuk, milyen típusú embereket tudunk az egyéni kompetenciáinkkal meggyőzni, kipróbálhattuk, éles helyzetben vajon tudunk- e jó döntéseket hozni, megtudtuk milyen inget vegyünk fel céljaink elérésének érdekében, majd a képzés végén összegeztük, ki, mit visz haza a tagtoborzó napról, hogyan érezték magukat a résztvevők, változtak- e az érzéseik a reggeli hangulatukhoz képest.
Gyapai Veronika