A közmunkás az új könyvtáros

A közmunkás az új könyvtáros – interjú a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnökével a Budapest Beacon hasábjain jelent meg.

A közszférában százezrek élnek hónapról hónapra, és bár a két csoport között jelentős az átfedés, de százezresre tehető azok száma is, akik szó szerint éheznek. Számukra aligha megnyugtató üzenet a kormányzat részéről, hogy legyenek türelemmel, mint az történt például a késve, vagy csak részletekben érkező novemberi bérekkel kapcsolatban. A közalkalmazottakat érintő problémákról és a szakszervezetek lehetőségeiről is kérdeztük Földiák Andrást, az öt szakszervezeti konföderáció egyikének, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnökét.

Budapest Beacon: Januárban még a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnökeként azt mondta, hogy ma Magyarországon elkeserítő helyzetben van a kultúra, és elkeserítő helyzetben vannak a kulturális intézményekben dolgozók is. A múzeumi, levéltári, könyvtári, művelődési intézményi és egyéb közgyűjteményi alkalmazottak éheznek, akadnak olyanok, akik guberálásra kényszerülnek. Akkor tüntettek is a tarthatatlan állapotok miatt. Változott azóta valami?

Földiák András: Sajnos nem, pedig én lennék a legboldogabb, ha azt mondhatnám, hogy igen. Az kevés, hogy a minisztérium és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár pártfogóbban állt a bérköveteléseinkhez, mint korábban, mert eredményt nem tudott elérni. Egyetértettünk abban, hogy még idén kellene valamilyen bérpótlékot kapniuk a kultúrában dolgozóknak, de most már ott tartunk, hogy az is jó lenne, ha jövőre kapnák meg.

BB: Mennyit keres ma egy könyvtáros, vagy egy múzeumi restaurátor?

F. A.: Diploma nélkül, felsőfokú végzettséggel – ilyen például egy könyvrestaurátor vagy múzeumi restaurátor – akár harminc év munkaviszony után is csak a garantált bérminimumot, bruttó 122 ezer forintot (nettó 79 ezer – L. Á.). Pedig pótolhatatlanok, egyes szakmákban megyénként egyetlen szakember van, aki ugyanannyit kap egy felsőfokú szaktanfolyammal, mint egy tizennyolc éves szakmunkás. Kezdőként egy diplomás is ugyanekkora fizetéssel indul, csak neki később magasabb lesz valamivel. Állami alkalmazottként nyolcórás főállásban a létminimum alatt keresnek. A szó szoros értelmében nem jut ennivalóra se.

BB: Van még bárki, aki a kultúrában akar dolgozni? Legutóbb azt mondta, hogy például Nyugat-Magyarországon szinte képtelenség szakembert találni, mert inkább kijárnak Ausztriába takarítani.

F. A.: Van, mert az öregek már nem mennek máshová, ugyanakkor megfigyelhető, hogyha egy állás megüresedik, azt meghirdetik, van is rá jelentkező, három-négy hónap múlva viszont ugyanarra az állásra keresnek megint embert. Miért? A fiatal odamegy, meglátja, hogy este tízig bent kell lenni – esetleg szombaton és vasárnap is –, és köszöni szépen, de ő ennyi pénzért ennyi munkát nem vállal. Nem az intézmény tekinti próbaidősnek az alkalmazottat, hanem fordítva.

BB: A bajok ellenére tehát nincs sok betöltetlen állás?

F. A.: Nem jellemző, viszont az igazán nagy baj az, hogy sok helyet közmunkásokkal töltenek föl. Már most is rendkívül sokan vannak az egész közszféra területén. Van olyan önkormányzat, ahol anyakönyvezési munkát osztanak közmunkásra. Papíron kisegítőmunkára veszik föl, aztán könyvtárosként, művelődésszervezőként, vagy levéltárosként dolgozik. Én szakszervezetként mégis nagyon nehezen támadhatom a közmunkát, mert szerencsétlen embernek ez a nyomorult hatvanezer forint is több, mint a semmi, és az intézményeknek is hasznos, mert valamilyen részfeladatot – amire nincs munkatárs – ő is meg tud oldani. Ördögi módon van ez kijátszva: úgy legyen mindenkinek rossz, hogy közben mindenki védi, mert átmeneti megoldásnak jó. A kormány a közmunkával valamiféle újjobbágyi állapotot hozott létre a XXI. században. Jóval a rettentően alacsony minimálbérek alá szorította le a közmunkásbéreket, elvett mindenféle biztonságot és munkajogi védelmet, és ezt eredménynek tünteti fel, aminek sokan még örülnek is.

BB: Tehát a közmunkás az új könyvtáros? Ez elég szürreálisan hangzik.

F. A.: Törvény szabályozza, hogy nem lehetnek bizonyos állások betöltetlenek, ezért sok helyen azt csinálják, hogy a polgármester időlegesen letiltja az állást, és betölti azt közmunkásokkal, hogy az önkormányzat így spóroljon. Ha van megfelelő végzettsége a pozícióhoz, akkor azt közmunkásként nem töltheti be, ezért azzal trükköznek, hogy más pozícióba veszik föl, de valójában végül a szakterületén dolgozik majd közmunkásként. Az is előfordul, hogy a múzeumost fölveszik a könyvtárba, a könyvtárost meg a múzeumba, mert ott nem számítanak szakképzettnek.

BB: Hány közmunkás dolgozik a kultúrában?

F. A.: Idén hatezren, de szó van arról, hogy ez a szám jövőre tizenháromezerre kúszik föl. Ez nem kormányzati ötlet, az igény ennyi az intézmények részéről. Csak szemléltetésképp: a kultúrában körülbelül huszonnyolcezer állás van összesen.

BB: Kik vannak most a legrosszabb helyzetben?

F. A.: Egyes számítások szerint a közszférában dolgozó 650 ezer ember mintegy negyede kapja a garantált bérminimumot, vagy a minimálbért. Nem kell rangsort állítanom, de a kultúránál még nagyobbak a gondok a bölcsődékkel együtt értelmezett szociális területen: az ott dolgozók háromnegyede kapja ezt a bért. A köztisztviselők a harmadik legrosszabb helyzetben lévő csoport. Bár a kormányzati tisztviselők jövő év júliusától kapnak bérrendezést, de az ugyanennyire fontos munkát végző önkormányzati tisztviselőkről egy szó sem esik, ráadásul ők sokkal többen is vannak.

BB: Mit tud ez ellen tenni a szakszervezet?

F. A.: Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban (OKÉT) megfogalmaztuk, hogy az eddigi bérrendezésből kimaradt minden ágazat részesüljön bérrendezésben, a kormány pedig döntse el, ezt az életpályamodell keretében, vagy anélkül képzeli-e el. Elkezdték a pedagógusoknál az életpályamodell kidolgozását, ami ugyan rettenetesen rossz, de legalább van, és választ ad arra, hogyha valaki a pályára lép huszonhárom évesen, mikor léphet előre. Utána megcsinálták a rendőröknél, most pedig lesz valamiféle bérrendezés a felsőoktatásban is, de ott nincs életpályamodell. Hát ilyet nem lehet! A közalkalmazotti törvény teljesen kiürült, nem rendezi sem az előmenetelt, sem egy sereg más fontos kérdést. Abszurdum például, hogy a XXI. században a kultúrában semmilyen államilag finanszírozott továbbképzés nincs.

BB: Eszerint elképzelhető, hogy az eddigiekhez képest jelentősebb mértékben emelkedik majd a bérminimum és a minimálbér?

F. A.: Szakszervezeti vonalon történt előrelépés, alig néhány nappal ezelőtt négy konföderáció az ötből közös követelést fogalmazott meg: a minimálbér kilenc, míg a garantált bérminimum tizenhárom százalékos emelését. A magyar szakszervezeti rendszer nagy hibája, hogy minden szakszervezet mást mond, a kormány pedig úgy játszik velük, ahogy akar, ezért is jelentős ez az összefogás.

BB: Meg fogják adni?

F. A.: Tartok tőle, hogy nem, de nemcsak a kormány, a munkaadók sem, hiszen a garantált bérminimum ugyanúgy vonatkozik egy asztalosra vagy egy gépkocsivezetőre, ezért nagyon erősen érinti a versenyszférát is. Ez nem játék, mert akár azt is elérhetjük, hogy kirúgnak dolgozókat.

BB: Néhány nappal ezelőtt Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta: egy esetleges pedagógussztrájk az egész közszférát magával ránthatja. Ön is így látja?

F. A.: Igen, ez nemcsak lehetséges, de egyben valószínű is. Nincs még erről döntés, én gondolkodom csak arról, hogy március környékén kellene egy nagyon erős közös közszolgálati demonstrációt tartani. Jó lenne, ha ehhez a versenyszféra is csatlakozna, és végre nem tíz-, hanem százezren lennénk. Utána meg lehetne kísérelni a sztrájkot, de a kormány rettenetesen megnehezítette a dolgunkat azzal, hogy a sztrájkot az elégséges szolgáltatásról való megegyezéshez kötötte, abban viszont hónapokon keresztül nem hajlandó megállapodni. A bölcsődei dolgozók esetében hosszú hónapokon át tartó alkudozás után a bíróságnak kellett döntenie arról, hogy az általuk fölkínált elégséges szolgáltatást el kell fogadnia a kormányzatnak, ők tehát már sztrájkolhatnának, de még nem kezdtek hozzá a szervezéshez. Könnyen lehet, hogy januárban elkezdik.

BB: Láthatóan nagyon nagy a feszültség a pedagógusok között. Máshol is a közszférában?

F. A: Nagyon sokan elégedetlenek, de olyan mértékű és gyorsaságú radikalizálódást, mint ami a pedagógusok között tapasztalható, pillanatnyilag nem érzékelek más területen. Azért is borzasztó, hogy a munkáltató ennyire húzhatja az időt, mert van úgy, hogy betelik a pohár a dolgozóknál – így volt ez a bölcsődeieknél néhány hónapja –, de lehet, hogy néhány hónapra rá meg már a sztrájktól is elmegy a kedvük. Van persze olyan is, aki csak azt várja, hogy nyugdíjba mehessen, és ha fát vágnak a hátán, akkor is kihúzza valahogy.

BB: Pedig feszültségre azért lenne ok. Állítólag a most bevezetett Közigazgatási Illetményfejlesztő Rendszernek (KIRA) volt köszönhető, hogy szerte a közszférában késve, vagy csak részben érkeztek meg a fizetések.

F. A.: Igen, ráadásul pont karácsony előtt. Ha valamikor az embereknek kell a pénz, akkor most. Elképesztő felfordulás van. Volt, akinél 3342-es évszámot írt a rendszer. Nem vonják a szakszervezeti tagdíjat sem, ami nekünk élet-halál kérdése. Az OKÉT-ülésen Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára megértést és türelmet kért, csakhogy ez sokkal súlyosabb kérdés, minthogy megértjük-e vagy sem. Az embereknek nincsenek tartalékaik. Nevezzék meg a felelőst, vizsgálják ki, és karácsonyra rendezzék el!