Tags

Related Posts

Share This

Lehel László díj posztumusz átadása

A 2004-ben alapított Lehel László Díjat az alapítók többségének a döntése értelmében idén, 2023-ban utoljára adták át. Ezzel a döntéssel egy időben döntöttek arról is, hogy a díjban posztumusz…

Kovács Lászlóné, Kati

részesül.

Kati több fontos közművelődési civil szervezetnek volt tagja és meghatározóan fontos tisztségviselője, ezek között alapítóként mindvégig a Lehel László Díj munkájában is jelentős szerepet vállalt.

A díjátadó ünnepségre 2023. szeptember  27-én,  szerdán 15 órakor a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) székházában került sor, Kati utolsó munkahelyén (Budapest, V. ker. Akadémia utca 11.).

A díjat Kovács Kati édesanyja és Kati két lánya vette át.

Földiák András beszéde Kovács Kati méltatása

Arcképcsarnok Kovács Kati MANE oldalán