Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy tragikus hirtelenséggel, 2023. január 30-án, életének 54. évében elhunyt Kordás László országgyűlési képviselő, a Magyar Szakszervezeti Szövetség korábbi elnöke. Kordás László fiatal kora óta fontos szereplője volt a magyar szakszervezeti mozgalomnak. A Vasas Szakszervezet munkájába már tanulóként bekapcsolódott, a 2000-es évek elején a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség elnöke lett, 2004 és 2011 között az államigazgatásban tevékenykedett a foglalkoztatáspolitika területén. Később a Közmunkások Szakszervezete főtitkára, majd 2015-től 2021-ig a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke volt, 2022-től haláláig pedig országgyűlési képviselő. Tevékenysége során végig következetesen kiállt valamennyi munkavállaló, így a közszolgálat dolgozói mellett is. Munkájában törekedett a konföderációk, szakszervezetek közötti együttműködésre. Halála hatalmas veszteség mind a hazai mind a nemzetközi szakszervezeti mozgalom számára. Emlékét kegyelettel megőrizzük.
KKDSZ a majálison
KKDSZ a szakszervezeti majálison 2025-ben a Városligetben. A szakszervezeti sátrak gyűrűjében, a SZEF és MASZSZ sátrak között megosztva vehettek részt...