A KKDSZ Alapítvány és a NYOK közös nőnapi rendezvényt tartott 2019. március 7-én az OKISZ székházban. A főszervező – mindkét szervezet elnöke – Papp Katalin volt.
A korábbi ígéret ellenére, az előzetesen kiadottól programtól eltérően a FERPA nőbizottságának elnöke sajnos mégsem tudott részt venni a rendezvényen, és Oláh Katalin előadására sem került sor technikai okból.
A program a váratlan módosulás ellenére is jól sikerült. Összefoglalót kaptunk a nők itthoni társadalmi helyzetéről, illetve bepillanthattunk a világ különböző tájain – Ázsiában és Afrikában – lévő országok, és ezen belül természetesen most elsősorban az ott élő nők, életébe is.
A progrm végeztével az előadók egy-egy szép csokrot, a hallgatóság valamennyi nő tagja pedig egy szép szál virágot kapott.
a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK) és a Közgyűjteményi és Közművelődési
Dolgozók Szakszervezetének alapítványa (KKDSZ Közhasznú Alapítvány)
tisztelettel M e g h í v j a
Önt és barátait
- március 7-én, (csütörtök) 10 órára
az OKISZ Inkubátorházban: Budapest, XIV. kerület, Thököly út 58-60.
(Megközelíthető az 5, 7, 110, 112 számú buszokkal – leszállás a Cházár András utcai megállónál.)
a NYOK „Mi is megszólalunk” sorozatának keretében, a Nemzetközi Nônap alkalmából
rendezett
KONFERENCIÁRA
P r o g r am
- G r e g o r A n i k ó, szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának
adjunktusa. a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest által 2018-ban megjelent „Nőügyek
2018” – Társadalmi problémák és megoldási stratégiák –
c. kötet társszerzője. - D o b r o v i t s O r s o l y a, művészettörténész,
„Ösztöndíjjal Teheránban – Hogyan élnek a nők Iránban?” című vetítettképes
előadásával mutat rá a női esélyegyenlőség kérdésére.
S Z Ü N E T - T ó t h O l g a, szociólogus, a Magyar Tudományos Akadémia TK Szociológiai
Intézetének tudományos főmunkatársa, Család, generációk, női esélyegyenlőség
című előadásából kaphatunk betekintést kutatási témájába. - G a l á n t h a M á r t a, régész, „A sztereotípiákon túl: Nők egy ÉK-nigériai
hagyományos közösségben” című vetítettképes előadásában mutatja be egy több
éves antropológiai kutatás tapasztalatait. - Európai kitekintés: várható vendégünk a Nyugdíjasok és Időskorúak Európai
Szakszervezeti Szövetsége (Fédération Européenne des Retraités et des Personnes
Agées/ European Federation of Retired and Older People) – FERPA -nőbizottságának
francia elnöknője, M i r e i l l e P a u m e, a francia UCR-CGT-től
Az előadásokat követően kérdések és válaszok keretében fejezzük be a délelőttöt,
amelyet a résztvevők számára szendvicsebéddel zárunk.
A rendezvényünk ingyenes és nyilvános, azonban regisztrációhoz kötött, részvételét
kérjük jelezze a nyok@nyok.hu emailen, 2019. március 4-ig (hétfő) 12 óráig.
Köszönjük figyelmüket! Papp Katalin,
NYOK, KKDSZ Közhasznú Alapítvány, elnök
A rendezvényünk támogatója:
Szántó & Company Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Budapest, 2019. február 27.