Bármit kihasítanak a közösből, a magyarországi műemlékvédelem leépítése jogilag és intézményileg befejeződött
Ami most történik, az csak a napi gazdasági és politikai érdekekhez igazítás – állítja lapunknak Dobrovits Orsolya, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Interjú.
A teljes Népszava cikk ezen a linken olvasható
Bármit kihasítanak a közösből, a magyarországi műemlékvédelem leépítése jogilag és intézményileg befejeződött
Ami most történik, az csak a napi gazdasági és politikai érdekekhez igazítás – állítja lapunknak Dobrovits Orsolya, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Interjú.
Szerző
Szalai Anna
Publikálva:2023.04.03. 10:50
Megosztás
A hazai műemlékvédelem egyik felkent intézménye, a több mint 50 műemléki védettségű épületet üzemeltető Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) néhány napja bejelentette, hogy 780 munkavállalóból 168-at elküldenek az energiaárrobbanás, a válság és a háború miatt. Mennyire tartja ezt a döntést, illetve az indoklását elfogadhatónak?
Ezzel az indoklással nem találkoztam, de ha így lenne, akkor sem tartanám elfogadhatónak, hiszen semmilyen valódi indokot, konkrétumot nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mindez pontosan miben, milyen mértékig érinti a NÖF alá tartozó intézményeket.
Hány dolgozót képviselnek a társaságnál?
A keszthelyi Festetics-kastélyban van egy nagy létszámú KKDSZ alapszervezet, a létszámcsökkentés az ott dolgozó 170 emberből csaknem ötvenet fog érinteni, fizikai és szellemi munkavállalókat egyaránt. Bár azt, hogy pontosan kiket, még nem tudni. Eddig csak előzetes tájékoztatást kaptak, mely szerint a hivatalos döntés várható időpontja április közepe, míg a felmondás tervezett időpontja május közepe. A munkáltatói döntést a Festetics-kastély esetében különösen nehezményezzük, mivel ez a műemlék alig három hónapja, 2023. január 1-jével került a NÖF-höz.
Mennyire váratlan a társaság döntése? Voltak a cég nehéz gazdasági helyzetére utaló jelek?
Számunkra nem volt semmilyen látható előjele. Ez mindig is egy jól működő, rendkívül sok látogatót vonzó, magas színvonalon működő, stabil intézmény volt.
A társaság azt közölte, hogy előzetesen egyeztettek az elbocsátásokról. Kivel tárgyaltak?
Ígéret volt arra, hogy a helyi KKDSZ alapszervezettel, üzemi tanáccsal egyeztetnek, de információink szerint erre eddig még nem került sor.
Azt is írták, hogy az elbocsátandó munkavállalók elhelyezkedésének segítésére karriertanácsadást és konzultációs programot indítanak. Milyen elhelyezkedési lehetőségei vannak az elbocsátottaknak a szakmájukban?
A KKDSZ erről sem kapott hírt. De a „karriertanácsadástól”, vagy „konzultációs programtól” önmagában még senkinek sem lett állása. Vagy van az adott területen, illetve az adott régióban másik munkahely, vagy nincs. Ráadásul nemcsak az elbocsátottak járnak rosszul, hanem a maradók is, hiszen a Festetics-kastély üzemeltetője továbbra is köteles ellátni a közfeladatait, vagyis ugyanazt a munkát csaknem harmadannyival kevesebb munkavállaló között osztják szét.
A szakszervezet szerint mi lehet az oka, hogy az örökségvédelmi szakemberek körében nem váltott ki nagy tiltakozást se ez a bejelentés, se a kastélyok kiárusításáról szóló törvénytervezet?
A KKDSZ tagjai elsősorban múzeumi, könyvtári, levéltári és közművelődési dolgozók. Látjuk, hogy a szakemberek, a hozzáértők hogyan tűnnek el minden területről. Látjuk azt is, hogy mennyire nem jelent semmit adott esetben egy szakmai alapon jól alátámasztott érv egy ideológiai vagy politikai érvhez képest, és ezzel bizony közös nemzeti értékeink veszhetnek el. A közvagyon szinte minden területen egyetlen tollvonással kerül át egy szűk körnek évek óta. A közösből úgy és annyit hasít ki egy kiváltságos réteg, amennyit csak akar, a haszonélvezők pedig azt látják, hogy „kutya ugat, karaván halad” alapon – egyelőre – következmény nélkül megtehetik. Minden – akár kicsi, akár nagy léptékű – tiltakozás ellenére.
De miért hallgat a szakma és miért hallgat a szakszervezet?
Sem a szakma jó része, sem a szakszervezetek, köztük a KKDSZ egészen biztosan nem hallgatott eddig sem. Sőt, kiabált, ahogyan csak tudott. De nem vettek róla tudomást az elmúlt 12 évben. Jószerivel hiába tiltakoztunk szinte nap mint nap, süket fülekre talál majdnem minden szavunk a döntéshozóknál. Szinte nincs olyan szakszervezeti eszköz, amit ne vetett volna már be a KKDSZ annak érdekében, hogy racionálisabb döntések szülessenek a rapid, meggondolatlan, sokszor ártalmas döntések helyett.
Mennyire bevett gyakorlat az, hogy a közművelődési szakemberektől válnak meg először, ha elfogy a pénz?
Egyre kevesebb a szakember. Akik még a pályán maradtak, azoknak a megbecsüléséről is kevéssé beszélhetünk. A mi kollégáink esetében azt tapasztaljuk, hogy az a kevés elhivatott, aki még itt van, csak a szakma iránti tiszteletből marad a helyén, amíg tud. Kérdés, mi jön még.
Milyen állapotban van a hazai örökségvédelem?
Hosszú történet ez.
A hazai örökségvédelmet szinte teljesen lebontották az elmúlt évtizedben.
Több fázisban zilálták szét a műemlékvédelem intézményi és jogi biztosítékrendszerét. A leépítés jogilag és intézményileg befejeződött. Ami most történik az már csak a megmaradt rendszer napi gazdasági és politikai érdekekhez igazítása. Az idén várhatóan a régészeti feltárással kapcsolatos szabályokat is módosítják. Ami Keszthellyel és a többi állami kezelésben lévő felújított kastéllyal történik az már nem a műemlékvédelmi kérdés, hanem a nemzeti kulturális örökség megőrzésének ügye. Mindez jól illeszkedik az elmúlt négy évben egyre erősebbé váló trendbe, miszerint az állam fokozatosan bújik ki a klasszikus állami feladatok alól, mint például az oktatás, egészségügy, infrastruktúra fejlesztés. A kulturális területen ez a megyei közművelődési hálózat felszámolásával és a településekhez való delegálással kezdődött. Kirívóan durva eset volt a közművelődés kiszervezése a Lakitelek Alapítványhoz. Az állami felelősségvállalás csökkentésének következő lépése a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése volt.
Hogyan illeszkedik ebbe a sorozatba a NÖF-bejelentés?
A NÖF-nél bejelentett elbocsátások az állami felelősségvállalás újabb csökkentésének előkészítését szolgálják. Mással nehezen magyarázható, hogy miért zárnak be turisztikailag és valószínűleg gazdaságilag jól működő kastélyokat? Miért válik meg a kastélyok karbantartását szolgáló személyzettől, és miért számolja fel a NÖF központjában, a kastélyprogram működtetését biztosító szakembereket? Mindez azt jelzi, hogy az állam nem kívánja tovább működtetni a kastélyprogramot. Kivonulni készül a nemzeti örökség jelentős részét képző kastélyok és más műemlékek fenntartásából és a kulturális örökség, illetve a nemzeti vagyon újabb részének privatizálására készül. Minderre analógiaként ott van a felsőoktatás hasonló módon történő kiszervezése. A mostani elbocsátások ennek a folyamat első lépését jelentik. Az új tulajdonosok pedig attól függően, hogy milyen módon szándékoznak működtetni a megkapott vagyont, valószínűleg újabb embereket küldenek majd el. Ennél is nagyobb baj a nemzeti műkincsvagyon kiárusítása. Gondoljuk csak tovább a dolgot. Amennyiben az állam lerázza magáról a nemzeti örökség fenntartásának feladatát, ezzel példát adhat a forráshiányos önkormányzatoknak, amelyeknek már most is nagy teher a közművelődési, közgyűjteményi intézmények működtetése. A kormány lépése után nem lesz akadálya annak, hogy helyi szinteken is létrejöjjenek közalapítványok, vagy „szakirányú” magánalapítványok, amelyek átveszik a helyi intézményeket, elsősorban persze az értékes ingatlanokat, vagy műkincseket, megszabadítva ezzel az önkormányzatot a fenntartás nyűgétől. Csak közben az intézményekben dolgozók nagy része elveszti az állását, a helyi közösségek pedig elvesztik múltjuk egy darabját.
Se irány, se egyértelmű keret nincs már
Az örökségvédelem intézményét az Orbán-kormány szisztematikus, mások szerint szerint ad hoc intézkedéssorozattal zúzta szét. Így most már se irány, se egyértelmű keret, a döntések eseti érdekek mentén születnek.
Első lépésként 2001-ben az első Orbán-kabinet életre hívta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH), amely alá besorolták a műtárgyvédelmet és a régészetet is. De ez legalább még valódi intézményként és hatóságként működött, így az engedélyeket is itt adták ki. A második Orbán-kormány azonban 2012-ben bezárta a hivatalt, a feladatokat különféle minisztériumok és háttérintézmények között szétosztották. Gyorsan kiderült, hogy ez a modell működésképtelen, így létrehozták a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központot, de 2016 végén ezt is bezárták. A feladatok nagy része – beleértve a kulturális örökség védelmét – a Miniszterelnökséghez került. Tőlük vette át az Építési és Közlekedési Minisztérium, ám a szakterület rangja ettől nem emelkedett, felügyeletét továbbra is egy helyettes államtitkár látja el.
Az elmúlt 15 évben kétévente változott a háttérrendszer. A jogi és szervezeti bizonytalanság, a törvényalkotói rögtönzésekhez való folyamatos alkalmazkodás nehezíti a szakmai munkát. A jelenlegi rendszer kritikusai szerint Magyarországon az állami műemlékvédelem 2011-ben gyakorlatilag megszűnt, a műemlékvédelmi és régészeti hatósági feladatok akkor kerültek át a kormányhivatalokhoz. Az építésügyi hatósági hatásköröket 2013-ban szétosztották a jegyzők és a kormányhivatalokban működő építésügyi, illetve építésügyi és örökségvédelmi hivatalok között. 2015-ben átalakították a közigazgatási szervezetrendszert: az építésügyi és zöldhatóságokat is a kormányhivatalokba integrálták. Így végső soron – zárt rendszerben – a kormány kérvényéről a kormány hivatala dönt. A lakóknak, civil szervezeteknek szinte esélyük sincs a beavatkozásra. Különösen igaz ez a kiemelt beruházásokra, amelyekről szinte kizárólagosan a kormányhoz végletekig lojális fővárosi kormányhivatal különösen rugalmas főosztályvezetője, Kosztyu Anikó dönt. Sz.A.
