2016. január 21. Ágnes

Eger ügye

Gyertyák a kultúráért

2016. január 20. 18:56:50 | Utolsó frissítés: 35 perce
Egerben is gyertyákat gyújtottak a kultúráért és a sötétség ellen.

 

A Közgyűjteményi és közművelődési dolgozók szakszervezete tagjai Egerben, Tinódi szobránál is gyertyát gyújtottak. Alább olvasható a KKDSZ petíciója, amit a mai nap folyamán a KKDSZ átadott Balog Zoltán miniszternek.

 

 

A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK

SZAKSZERVEZETE  ÁLTAL SZERVEZETT  2016. JANUÁR 20–I

DEMONSTRÁCIÓ RÉSZTVEVŐI ÁLTAL ELFOGADOTT

PETÍCIÓ

  1. Követeljük azonnali bértárgyalások megkezdését a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, valamint az Emberi Erőforrás Minisztériuma, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium megállapodási joggal felruházott vezetői között!
  1. A bértárgyalások alapja: a bértáblák szerinti legkisebb nettó illetmény legyen legalább azonos a számított minimálbérrel; a többi illetmény összege a tábla arányában emelkedjen.
  1. A közgyűjteményi és közművelődési szférát érintő azonnali béremelés időpontja és mértéke legyen független a szféra ágazataira kidolgozandó életpálya modellek életbelépésének időpontjától és mértékétől!
  1. A bértárgyalásokon megkötött megállapodást/megállapodásokat valamennyi megállapodó fél tekintse érvényesnek úgy a központi, mint az önkormányzati közgyűjteményi és közművelődési intézményrendszerre! A Kormány a Nemzetgazdasági Minisztériumon és a Belügyminisztériumon keresztül adjon kiegészítő normatív támogatást a béremelések végrehajtásához!
  1. – ban történjen meg a teljes állami és önkormányzati közgyűjteményi és közművelődési intézményrendszer működési feltételeinek pénzügyi megerősítése, a vonatkozó normatívák és az ágazathoz tartozó nemzeti intézmények támogatásainak megnövelésével.

Budapest, 2016. január 20.

 

a petíció hitelességét igazolja:

 

Boros Judit                                                                       Dr. Bodor mihály

a KKDSZ elnökségi tagja                                             a KKDSZ elnökségi tagja

 



Hozzászólok!

KIEMELT ÍRÁSAINK

Nem kacsa! Színes madárbanda vette birtokba a patakot!
Az ország és a világ minden tájáról jönnek ide telelni a színpompás madarak: mandarinréce, csörgőréce, kócsag.

Nem kacsa! Színes madárbanda...

Az ország és a világ minden tájáról jönnek ide telelni a színpompás...

Botrány után botrány az egri...

Távozó orvosok, ki nem fizetett juttatások, nagygyűlés és egy újabb...

A kórház nem akar fizetni!

Munkásgyűlésen döntenek a folytatásról a hoppon maradt dolgozók.
0
komment