Tags

Related Posts

Share This

Együtt erősebbek vagyunk: Országos Tanács Kiskunhalason

Október 24 és 26. között tartotta Kiskunhalason a háromnapos ülését a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) Országos Tanácsa az alapszervezeti titkáraink, megyei elnökeinek és elnökségi tagjaink aktív részvételével.
Az első nap délutánján végig vettük ágazatunk súlyos problémáit: az rezsiárak miatti intézménybezárásokat, az országos és önkormányzati intézmények munkavállalóit érintő kérdéseket és a bérhelyzetet. Délután egy meglepetés koncertet hallgathattunk meg. Este játékos formában érveléstechnikai és vita tréninget tartottunk.
Másnap folytattuk a szakmai kérdések, problémák azonosítását, majd Bőhm Kornél kommunikációs szakember válság kommunikációs előadását hallgattuk meg. Délután  a KKDSZ követendő stratégiáját tekintettük át. Majd kiskunhalasi kollégáink segítségével városi sétán vehettünk részt.
Ezen az estén vendégünk volt Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke, aki a jelenleg is zajló, a közoktatás helyzetének javítását célzó akciókról és azok hátteréről számolt be, kiemelve a közoktatás rendszerének sok évtizedes anomáliáit. 
A szerdai zárónapon ismét a közös megoldási lehetőségeket kerestünk, már annak az információnak a birtokában, hogy hamarosan egyeztetésre kerül sor a Kulturális és Innovációs Minisztérium képviselőjével november 8-án. 
Majd zárásként egy fiatal kutató beszélt a tervezett kutatásáról, melynek témája a közgyűjteményi, közművelődési dolgozók közalkalmazotti  jogviszonya elvételének hatása.
A jó hangulatú és konstruktív, a kollégák aktív részvételével zajló esemény után, várhatóan mindenki a Kiskunhalason elhangzottak alapján még többet tud és fog a saját szintjén tenni a munkahelyi KKDSZ alapszervezet képviseletében.