Tags

Related Posts

Share This

Napi.hu: A közművelődési dolgozók is követelést küldtek a kormánynak

A napi.hu -n megjelent cikk itt olvasható

A közművelődési dolgozók is követelést küldtek a kormánynak

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) követeli, hogy a kormány teremtse meg és különítse el, egyértelműen megnevezve a közgyűjteményi és közművelődési dolgozóknak a 2020. évre járó 6 százalékos bértömeg forrását – írja közleményében a szervezet, amely szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma a fedezet kapcsán egy olyan kormányrendeletre hivatkozik, amely egyértelműen más feladatokra csoportosítja a forrást.

„A kulturális intézmények vezetőinek 2020. november 18-i értekezletén kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár asszony arról informálta a vezetőket, hogy a 6 százalékos bértömegemelés már megérkezett az önkormányzatokhoz és a 305/2020 (VI. 30) számú kormányrendelet 2. számú melléklete alapján az önkormányzatoknak már 2020. július 1-jétől rendelkezésre is áll. Nem értjük, hogyan lehet a 305/2020-as számú Kormányrendeletben szereplő megemelt normatíva a „hivatalos” fedezete a 6  százalékos bértömegemelésnek, ha a rendelet szövege egyértelműen kimondja, hogy nem erre szolgál fedezetül, hanem a minimálbér és a garantált bérminimum kifizetésére, illetve más ágazatok bérfejlesztésére” – állítja a KKDSZ levelében.

Az érdekképviselet állítja több alkalommal levélben fordultak az Emmihez az említett béremelés részleteit illetően és kértek egyeztetést, ez nem történt meg. Ellenben Krucsainé Herter Anikó kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár asszony 2020. szeptember 21-i válasz levelében a 6 százalékos emelés megvalósulásáról a következőt írta a KKDSZ-nek: „Ami a bértömegemelést illeti, engedje meg, hogy ezúton tájékoztassam arról, hogy a kormánydöntés végrehajtása a Pénzügyminisztérium felelősségi körébe tartozik, amely intézkedést várhatóan 2020. szeptember végéig a tárca meg is fog tenni.”

Ezzel szemben a kulturális intézmények vezetőinek 2020. november 18-i értekezletén helyettes államtitkár asszony arról informálta a vezetőket, hogy az emelés már megérkezett az önkormányzatokhoz és a 305/2020 (VI. 30) számú kormányrendelet 2. számú melléklete alapján az önkormányzatoknak már 2020. július 1-jétől rendelkezésre is áll.

A KKDSZ emiatt félrevezetve érzi magát és újabb levélben kérik Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár a helyzet tisztázására, hogy miért hivatkozott szeptemberben egy olyan döntésre jövőidőben, ami már júliusban megszületett. De arra is a válaszát várják, hogy a hivatkozott kormányrendeletben szövege szerint a forrásokat a minimálbér és a garantált bérminimum kifizetésére, illetve más ágazatok bérfejlesztésére kell fordítani, nem a közművelődési és közgyűjteményi dolgozók béremelésére.

„A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete ezért felhívja a kormány figyelmét arra, hogy továbbra sincs meg a közgyűjteményi és közművelődési dolgozóknak járó 6 százalékos bértömeg fedezete 2020-ra. Követeljük, hogy a kormány teremtse meg és különítse el, egyértelműen, megnevezve a közgyűjteményi és közművelődési dolgozóknak járó 6 százalékos bértömeg forrását!” – írták az államtitkárnak.