Tags

Related Posts

Share This

Bagoly- és Könyvtár

Bagoly- és könyvtár? Hogyan kerülnek a baglyok a könyvtárba és főleg, mi köze ehhez a szakszervezetnek?

Ezt is megtudtuk 2020. szeptember 23-án, a hagyományos Zala megyei szakszervezeti napon, amit minden évben a helyi, Zalaegerszegi KKDSZ alapszervezet szervez, de résztvesznek rajta a megye valamennyi KKDSZ alapszervezetéből.

Idén sem volt ez másképp. A helyszín – mint korábban is mindig – most is fesői volt, a rendezvényre a Zalaegerszeghez tartozó Botván került sor. 

A legfontosabb téma a 2020. évi XXXII. úgynevezett „Átalakulási” törvény és annak várható hatása, a toborzás és a munkavállalói érdekképviselet megerősítése, és a fiatalok szakszervezeti szerep válalása volt. A kötetlen beszélgetésen ezekről és sok minden másról is szó esett Cserhalmi Henriettével a KKDSZ Zala megyei elnökével, és a KKDSZ nemrég megválasztott új elnökével, Dobrovits Orsolyával.

A közös ügyek megbeszélése, majd a közösen elköltött ebéd után fény derült az összefüggésre a könyvtár és a baglyok között.

A szakszervezeti napon nyílt mód arra, hogy erről és sok más érdekességről Dr. Illés Zoltán biológus beszéljen. Kiderült, hogy nemegyszer fordult már elő, hogy a Zalaegerszegi Deák Ferenc Városi és Megyei Könyvtár nagy üvegfelületének repültek madarak, sokszor baglyok, mivel a könyvtár épülete melletti park sok bagolynak is otthont ad. Ha a sérüléseik miatt nem tudnak tovább repülni, akkor a könyvtárosok a közeli Botváról Dr. Illés Zoltánt hívják, aki segít ellátni a sérült madarat. Amennyiben a madárnak súlyosabb a sérülése, és komolyabb ápolásra van szüksége, akkor elszállítják és a botvai „madártani állomáson” gondos kezekbe kerül.

Amennyiben a sérült madárnak  a lábadozáshoz nincs szüksége mentésre, akkor maguk a könyvtárosok ápolják őket. 

Szóval a Deák Ferenc Könyvtárat baglyok is látogatják, hiszen – bármennyire is Pallasz Athéné szent állataként a tudás és bölcsesség szimbólumai – a tudást ők is szerzik valahonnan, hát ezekszerint a Deák Ferenc könyvtárból.

(borító kép: fülesbagoly via Pixabay)