Tags

Related Posts

Share This

Négy konföderáció közös nyilatkozata

Nyilatkozat

A szakszervezeti mozgalom – mint a magyar társadalom integráns része – is tisztában van a koronavírus járványveszély kapcsán kialakult, a nemzetközi élet kiemelkedő szereplői szerint is komoly helyzettel. Mi a nyilatkozatot aláíró konföderációk felelősséget érzünk elsősorban tagjainkért, de természetesen az egész társadalom állapotáért is. Ezért elfogadjuk és támogatjuk a kormányzat minden olyan erőfeszítését és intézkedését, amely a világjárvány kezelhetetlenné válását igyekszik meggátolni, amelyekkel az állampolgárok életét kívánja megóvni, megélhetését hosszútávon is biztosítani.

Ugyanakkor, mint a tagjaink és a munkavállalók érdekképviseleti, érdekvédelmi szervei – tudva azt, hogy most összefogásra van szükség a koronavírus világjárvány leküzdése érdekében – fel kell, hogy hívjuk a kormányzat figyelmét arra, hogy minden eszközt használjunk fel annak érdekében, hogy a világjárvány gazdasági terheit ne csak a munkavállalóknak, a nyugdíjasoknak, a szegénységben élőknek kelljen viselniük.

Üdvözöljük a kormányzat azon intézkedéseit, amelyeket „a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről hozott, de szeretnénk jelezni, hogy – álláspontunk szerint – ezek részben már nem elégségesek, részben nem megfelelőek!

Nem elégségesek, mert nem minden olyan iparágat érintően biztosít a munkáltatói terhekkel kapcsolatosan kedvezményt, amelyek már most érintettek a járvány hatásai által, és amely ágazatokban a munkáltatók már most is termelés leállítására, az üzemek bezárására, a munkavállalók elbocsátására kényszerültek.

Részben nem megfelelőek, mert – álláspontunk szerint – a hozott rendelkezések nem minden esetben szolgálják a megadott célok elérését.

Ilyen szabály az, amely kimondja, hogy a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást bármikor, minden korlátozástól mentesen módosíthatja. Az ilyen szabályozás aránytalan rugalmasságot vár el a munkavállalótól, amely éppen a jelenlegi helyzetben sok esetben nem megvalósítható.

Nem a célnak megfelelő a rendelet azon rendelkezése, mely szerint „A munkavállaló és a munkáltató az Mt. rendelkezéseitől külön megállapodásban eltérhetnek.” Ezzel a kormány gyakorlatilag akár az Mt. teljes felfüggesztését, figyelmen kívül hagyását lehetővé teszi. Elfogadhatatlan, hogy a jogalkotó éppen ebben, az évtizedek óta példátlan helyzetben hagyja védtelenül a munkavállalókat, tudva azt, hogy a munkavállaló nem egyenrangú tárgyalófele a munkáltatónak, különösen kiszolgáltatott jelen körülmények között.  Ezzel a rendelkezéssel az autonóm kollektív alkut teszi semmissé a jogalkotó, amely a munkavállalók nagyobb létszámának biztosíthatna egyenrangú tárgyalási feltételeket.

A nyilatkozatot aláíró konföderációk nem tartják elfogadhatónak, hogy a kormány a munka világát érintő rendelkezésekről nem konzultált a szociális partnerekkel, pedig ennek szükségességére az Európai Unió és az Európai Szakszervezeti Szövetség kiemelten is felhívta a Tagállamok figyelmét! Megértjük, hogy a jelenlegi helyzetben erre korlátozottan nyílik lehetőség, azonban jelezzük, korábban elküldött javaslataink is reakció nélkül maradtak.

A munkavállalókkal is szolidáris intézkedésekre van szükség, nem kizárólag a munkáltatókkal! Nem csak a munkahelyeket, de a munkavállalókat is meg kellene védeni! Egymás nélkül a kettő nem létezhet! Nem követhető az a gyakorlat, hogy a munkavállalók jogai feláldozhatók a vállalkozások védelme érdekében!

A konföderációk az érintett rendelet módosítása mellett – az elmúlt két hétben nem először –, olyan központi iránymutatást is szorgalmaznak, amely cselekvési kapaszkodó lehet a munkáltatók és a munkavállalók számára is. Egy ilyen iránymutatás alapját jelenti, hogy meg kell őrizni a munkahelyeket, nem kerülhet senki jövedelem nélküli helyzetbe, és a gyermekek szülei, ha másként nem megoldható akkor jövedelmük megtartása mellett, maradhassanak otthon. Egy családból legalább egy szülő, jövedelmét megőrizve a gyermek mellett legyen! Mindez nem valósítható meg a nélkül, hogy a kormányzat segítséget nyújtson ehhez a kis- és középvállalkozásoknak.

A rendelet módosításának tartalmáról és a további intézkedésekről induljon haladéktalan egyeztetés a szociális partnerekkel és a jövőben a szociális partnerekkel való egyeztetés nélkül ne jelenjen meg semmilyen jogi norma a munka világára vonatkozóan!

A szakszervezetek követendő példának tekintik számos Európai Uniós tagállam és Budapest főváros rendelkezéseit is, amelyeket utóbbi területen a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács tagjainak – vállalkozások és szakszervezetek képviselői – bevonásával és egyetértésével hoztak meg. Az intézkedések talán legfontosabb eleme, hogy pénzhiány miatt a fővárosi cégeknél nem lehet védőfelszerelésből hiány, illetve, hogy aki nem tudja másként megoldani a gyermekfelügyeletet, annak a kollektív megállapodásokon keresztül biztosítani kell az otthonmaradás feltételeit, jövedelemvesztés nélkül!

Meggyőződésünk, hogy összefogás, társadalmi szolidaritás nélkül nem lehet győzni a világjárvány hatásai ellen sem egészségügyi, sem gazdasági szinten. Ebben ajánljuk fel támogatásunkat és együttműködésünket!

Magyar Szakszervezeti Szövetség                                                                  

LIGA Szakszervezetek

Szakszervezetek Együttműködési Fóruma

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés

(fotó: Pixabay)