Tags

Related Posts

Share This

Becsapva és kisemmizve – bérharc 2.0

Kedves Kolléga!

A KKDSZ 2010 óta folyamatosan jelzi a kormányzatnak a szakmáinkban dolgozók egyre romló bérhelyzetét. Az elmúlt 10 év során változatos eszközökkel, szakmai érvekkel, a méltányosságra való hivatkozással próbáltuk a kormányzatot meggyőzni, hogy a nemzeti kultúrának kárára, egy európai országnak pedig szégyenére válik a kulturális dolgozók szánalmas bére. Tíz éves, kitartó követelésünknek egyetlen eredménye volt, 2017-ben a kormányzat bevezette a kulturális pótlékot, ennek összege azonban a legjobb esetben is pillanatnyi gyorssegélyt jelentett csak, nem pedig a bérhelyzet, tisztességes rendezését.

A szakszervezet célja a bértábla összegeinek új meghatározása és ez által legalább 50%-os reálbér növekedés elérése. A bértábla összegeit, mint azt dolgozóink is tudják, 2008 óta nem emelték, ennek következtében béreink reálértéke nagyjából 50 %-kal csökkent az elmúlt években.

A minimálbér folyamatos emelkedése okán béreink már egyáltalán nem jelzik a kollégák között képzettségben, és az eltöltött években is kifejeződő munkatapasztalatbeli különbséget. 

A legutóbbi minimálbér emelése következményeként most ott tartunk, hogy szinte az ágazat összes dolgozója  – alapfizetését tekintve – a garantált bérminimumot kapja! Akár azt is mondhatnák erre, hogy területünkön a bérezést tekintve keresztény-konzervatív kormányunk megvalósította a kommunizmust! Nem tehetjük meg azonban, hogy tréfával üssük el a dolgot.

Ezért a szakszervezet felhívást intézett a kormányhoz és a parlamenthez a helyzet rendezésére, és követeléseink támogatására kértük a szakmai szervezeteinket is.

Támogatási kérelmünket, bár többnyire helyzetértékelésünkkel egyetértettek, a szakmai szervezetek többsége elutasította. Az eddig beérkezett válaszleveleiket a mellékletben olvashatod.

Az elutasítás leggyakoribb indokaként a kormányzattal folyamatban lévő külön tárgyalásaikra hivatkoztak, amelynek a mai napig nincs eredménye.

Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottságba (OKSZ) delegált képviselőnk, Papp Katalin mb. elnök, a mai napon –  2020. január 8-án – a kulturális kormányzat felhatalmazott képviselőjével folyatott megbeszélésen rákérdezett az ágazatunk bérrendezésével kapcsolatos kormányzati szándékaira is. A kormányzat képviselője mindössze 15 %-os bértömeg növekedést ígért, azt is csak egy meg nem határozott időpontban.

A szakszervezetünk által 2017. évre kiharcolt kulturális bérpótlék emelése/rendezése pedig jelen anyagi körülményekre hivatkozva, nincs napirenden.

Véleményünk szerint akár az alapbér emelésére tett újabb ígéret (2016-ban a lépcsőzetes emelés első szakaszában 30%-ot ígértek) akár a kulturális bérpótlék maradó 15 %-os összege, elégtelen kollégáink egzisztenciális helyzetének érzékelhető javítására, hiszen béreink még ezzel a beígért növeléssel is reménytelenül elmaradnak az országos átlagkeresettől.

Mindenki ítélje meg, maga, hogy ez a beígért növekedés olyan eredménynek számíthat-e majd, amelyre tekintettel érdemes lemondani a bérrendezés ügyében az együttes fellépésről, valódi – szakmai – összefogásról, vagy szükségesnek tartja az összefogást.

A KKDSZ továbbra is érdemi bérnövekedést követel a kulturális ágazatban dolgozóknak, hogy a növekvő bérekről és vásárlóerőről szóló hírek átélhető valóság legyen valamennyiünk számára!

Állj ki a magadért, vegyél részt a szakszervezet megmozdulásaiban! Következő fellépésünk a Magyar Kultúra Napjához, 2020. január 22-éhez kapcsolódik.

Szólítsd fel csatlakozásra, összefogásra kollégádat, kérd számon szakmai érdekképviseleti szervezeted kiállását!

A KKDSZ vezetése, mint országos reprezentatív szakszervezet, 2009. évtől folyamatosan, évről évre, minden fórumon küzd ágazatunk munkatársainak méltányos fizetéséért. Számos alkalommal jelezzük/jeleztük a megalázó bérek tarthatatlanságát. Ígéret mindig volt, de azt hisszük újra elmondhatjuk:

Becsapva és kisemmizve vannak ma Magyarországon a kulturális dolgozók.

Budapest, 2019. január 8.    KKDSZ elnöksége

Mellékletek:
A KKDSZ formalevele, melyet a szakmai szervezeteknek küldött
A KKDSZ Nyílt levele 
A szakmai szervezetektől eddig beérkezett válaszok egybeszerkesztve