Tags

Related Posts

Share This

A mosoly ereje – avagy hogyan kommunikáljunk

A SZEFIT javaslatára és szervezésében, a SZEF finanszírozásában megvalósuló kommunikációs- és tagtoborzó képzéssorozat harmadik, budapesti állomásának házigazdái a SZEF budapesti és Pest megyei koordinátorai voltak, és a rendezvénynek pedig a KKDSZ központi irodája adott otthont 2018. november 24-én 9.00-től 16 óráig.
A legtöbb résztvevő KKDSZ tag volt, de rajtuk kívül a BDDSZ-től, a PSZ-től és az MKKSZ-től érkeztek tisztségviselők, aktív tagok.

A KKDSZ rövid köszöntője után, a képzéssorozat tréneréé, Szatmári Lajosé volt az irányító szerep, és ő végig érdekfeszítően, változatosan és lendületesen vezette a sok-sok gyakorlati tudást adó tréninget.

Tanultunk kifogáskezelést, belekóstoltunk az asszertív kommunikációba, elvégeztünk egy rövid DISC tesztet. A frissen tanult eszközeinket latba vetve megnyertünk az ügyünknek egy óvodavezetőt. Megfejtettük, hogy 1870-ben mi történt a vándorral, aki betért a kocsmába és kért egy pohár vizet. Eligazodtunk a Tény-Előny-Haszon háromszögében, és mindig a „Miért?”-tel kezdtünk. Már tudjuk, hogy Te mitől félsz a legjobban, és azt is, hogy mikor miért jobb, ha kéket veszünk fel. Végül még arra is maradt időnk, hogy megmentsük a terhes anyákat és az egész Földet egy bizonyos Ugli naranccsal.

Ha mindez valahogy mégsem világos, a következő helyeken és időben lesz még képzés:
a sorozat negyedik állomása 2018. december 1-jén 9.00-i kezdettel, Szekszárdon kerül majd megrendezésre a Dél-Dunántúl Régióban,
ötödik állomása 2018. december 8-án 9.00-i kezdettel, Debrecenben kerül megrendezésre a Észak-Alföld Régióban,
hatodik állomása 2018. december 15-én 9.00-i kezdettel, Salgótarjánban kerül megrendezésre az Észak-Magyarország Régióban.

Ha valamelyiken részt veszel, egészen biztos, hogy nyersz vele, ráadásul még a fenti pár sor is értelmet nyer.

– dobrovits –