Tags

Related Posts

Share This

Beszámolók – összefoglalók a Kékestetőn tartott KKDSZ OT-ről és képzésről

A KKDSZ OT résztvevői közül négyen (Farkas Endréné, Kálvinné Jenei Ágnes, Sóber Péter, Moldován István és Illés Julianna) küldtek egy-egy rövid beszámolót, összefoglalót a Kékestetőn 2018. október 17-én, és 18-án tartott tanácsüléstől és képzésről.

   

1.

Hasznosnak éreztem a képzést, mert nagyon sok olyan plusz információt adott, amit mondjuk egy hírlevél nem képes. Jó ötletnek tartom a tagsági rendszer felülvizsgálatát és amivel csak lehet támogatom a munkát.

Hasznos volt azért is, mert megismerhettem más tagszervezetek titkárait és megyei elnökeit személyesen. A nevekhez arcok is kapcsolódtak, mert volt idő az ismerkedésre. Több nézőpont megismerésével tisztább képet alkothatunk a munkánkról és a lehetőségeinkről.

Felvetődött bennem, hogy valamiféle vendégeskedést is ki lehetne találni. Nem feltétlen titkári szinten, hanem a tagok körében. Ezzel a szakszervezet felé az identitást erősíteni lehetne. Még nagyon kezdetleges az ötlet, de ha sikerül valamiféle formába önteni, megírom.

A bérharc szerintem egyébként is jelentős figyelmet kap a tagságunk körében, de abban hasznos volt, hogy a folyamatos levélben való értesítések mellett olyan információkkal is szolgált, amelyek világosabbá, árnyaltabbá tették a képet.

Jó és követhető példákat is kaptunk, amit igyekszünk megvalósítani.

Jó volt, hogy hallhattuk mások véleményét is esetleges más nézőpontok mentén megvilágított problémákat.

Hozzásegített a kétnapos OT és képzés ahhoz is, hogy a továbbiakban hogyan vonjam be, tegyem még aktívabbá a saját alapszervezetünk tagjait, és sok esetben meg is erősítette az eddigi munkámat az OT-n kapott információ. A gazdasági ügyintézések kapcsán olyan dolgokban – amit nem értettem, csak tettem – kaptam a legnagyobb segítséget és most már nagyjából tisztában lettem a feladataimmal és pénzkezelési, számlázási rendszerrel. Emese megértő segítsége nagyon jól jött, még akkor is, ha nekünk van egy Zentai Évikénk. J (azért ez még nem egy siker sztori, de már alakul)

Konkrét ötleteket kaptam, amit meg is szeretnénk valósítani (a zalai akcióra gondolok).

Rájöttem, hogy bár személy szerint a mi kis alapszervezetünk igen tagolt (infrastrukturális okok miatt) és nehézkes az információáramlás, mégis megyei szinten összefogottabbak vagyunk más megyékhez mérve. Bár jó kapcsolatban voltunk eddig is, de mélyült a kapcsolatom a közgyűjteményes kollégákkal. Ez pedig összefogottabbá tesz bennünket, ami hatékonyabb fellépést eredményezhet.

Szomorúan konstatáltam, hogy a szakmámat (népművelő) képviselték a legkevesebben. Pedig a gyakorlottabb szervezési feladataink miatt esetlegesen nagyobb segítség lehetnénk egyes demonstrációk megrendezésében.

Oldott, jó kedvű találkozó volt és jól éreztük magunkat. A hely gyönyörű volt, tiszta és kellemes. A 40 év feletti kollégáknak biztosan egy kis nosztalgikus érzése is támadt. J Éppen és pont jó volt minden. Legközelebb javaslom egy kávéfőzőt csomagoljunk. (én biztosan így teszek)

Bár nagyon sűrűre sikeredett számomra az a hét, de belefért ez a két nap. Többet már sajnos nem tudnék vállalni, a családom, a tanulmányaim és a munkám miatt sem.

Farkasné Tünde
———-

 

2.

Kékestető, 2018. október 17-18.

Azt gondolom, hogy gazdaságilag is takarékos ez a megoldás a kétnapos rendezvény, hisz egy oda-vissza utazás mellett minimum 4x annyi időnk van a feszített munkára, mint ha Budapesten az irodánkban egy hosszú délelőttre találkozunk. Az idővel is jobban lehet így gazdálkodni, mert ha az egyik téma több időt követel, mint amennyit előre terveztünk rá, a másik témánál el lehet lopni egy kis időt. De akár a szabadprogram vagy étkezés közben is lehet folytatni az eszmecserét. Míg a szokásos fél napos találkozásunkkor mindig van olyan gondolat, ami időhiány miatt bent ragad.

Az országos értekezletek – bárhol tartjuk is – mindig egyfajta vérátömlesztést jelentenek számomra, mindig adnak egy kis „lökést”, hogy folytatnunk kell a szakszervezeti munkát. Ilyenkor tudatosul mindig, hogy nem magunknak, egy kollektívának, pláne nem egy-két tisztségviselőnek kell elérnie bármit, hanem egy jóval nagyobb közösségnek, amihez mi is tartozunk. Ez az érzés még sokkal erősebb az ilyen 2 napos együttlétek közben, mikor több idő van a személyes beszélgetésekre is.

Nagyon jó ötlet a szobatársak „felülről történő” összepárosítása. Akárkivel kerülök össze, biztos sokkal jobban megismerem őt magát, mint magánembert és a munkáját is.

A napirend is teljesen jól került kialakításra, ennyi munkát ki lehet bírni, és jó, hogy van mellette „közösségépítő” program is.

A pénzügyi gazdálkodással kapcsolatos kérdésekről javasolnék egy tájékoztatót külön a gazdaságis tagoknak, én ugyanis nem értettem meg mindent, és félek, hogy nem tudtam itthon mindent perfekt átadni.

Kálvinné Jenei Ágnes
————

  

3.

Kékestető, 2018. október 17-18.

A szerda délelőtti megbeszélés témája a szakszervezet láthatósága, láttatása, akciószervezés volt. A közgyűjteményi ágazatban dolgozók összlétszáma alig 12-15000 fő. A szakszervezet relatíve kicsi más, nagyobb ágazatokhoz képest. Az érdekérvényesítő képessége szorosan összefügg a tagok létszámától. Tehát fontos, hogy mind a munkahelyeken, mind a médiában láttassuk a szakszervezetet, a szakszervezeti tagokat. KKDSZ zászlóval, matricával, kitűzővel mutassuk, hogy a tagjai vagyunk. A találkozó elején, a tréning keretében egy játék során meg kellett tervezni különböző akciókat, amelyekkel ezt a célt megvalósíthatjuk. A mi csapatunk az alábbiakat javasolta:

– „Koncert a kultúráért, közalkalmazottakért” – egy vagy több ismert zenész részvételével,

– „A szakszervezet arca” – egy közismert személyiséget megnyerni, aki tévéreklámokban, egyéb rendezvényeken népszerűsíti a szakszervezet ügyét.

Megegyeztünk abban, hogy nem a szakszervezetet kell propagálni, hanem a kultúrát, a kulturális intézményeket. Ezek leépülése közügy, nemcsak a közgyűjteményi dolgozók veszítenek azon, ha az alacsony bérek miatt elmegy a szakképzett munkatársak többsége, ha az alulfinanszírozás miatt beáznak a raktárak, pusztul a kulturális emlékezet. Közérthetővé kell tenni, hogy ez a köz problémája is, nemcsak a miénk.

– Kiemelt, propaganda rendezvényeken kell megjelenni a szakszervezeti követelésekkel, felhívni a figyelmet a katasztrofális bérhelyzetre, lásd pl. http://szabadpecs.hu/metal/item/1676-hoppal-peter-mosolygos-szmajlikat-latott-nem-szomoru-es-a-duhos-arcocskakat-amikkel-valojaban-fogadtak

Első este nagy vita volt arról, a demonstrációk, petíciók, aláírásgyűjtés, az ellenállás-e a követendő út, vagy alkalmas politikusokkal lobbizni az érdekünkben, megkeresve a politikusok érdekeit, ahol megéri nekik teljesíteni a követeléseinket. pl. jó példaként mutathatnák fel egy ágazat bérrendezését, kellő propagandával.

Az ellenállás hatékonyságára is volt konkrét jó példa. Miskolcon egy jól működő ifjúsági házat akart bezárni az önkormányzat, átalakítani a rendészeti központnak. A helyi KKDSZ által generált tiltakozási hullám eddig megakadályozta az Ifiház bezárását. https://kkdsz.hu/?p=4917
http://szolidaritas.org/kozlemenyek__felhivasok/sajtokozlemeny_-_kozos_tiltakozas_a_miskolci_ifihaz_bezarasa_ellen/

A megbeszélésen világossá vált, hogy bármilyen jól is megy most a magyar gazdaság, magas a gazdasági növekedés, nyomásgyakorlás nélkül az ágazatunk nem számíthat tisztességes bérekre, anyagi, erkölcsi megbecsülésre.
Általános, országos tapasztalat, hogy az oktatás mellett a közgyűjteményi intézmények és az abban dolgozók, mint állami alkalmazottak, nem számíthatnak megbecsülésre, munkájuk elismerésére az államtól.

– A délutáni szekcióban Csóti Csaba, a KKDSZ elnöke a szakszervezeti tisztségviselők, titkárok jogi lehetőségeiről, védelméről beszélt. A vonatkozó jogszabályok, a Mtv. megadják a lehetőséget a munkáltatóktól való tájékoztatásra, kérdések feltevésére. Ugyanakkor munkaügyi védelmet is biztosítanak a munkáltatókkal szemben, de csak ha a különböző lépéseinket alaposan, papíron dokumentáljuk. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV   (XXI. fejezet A szakszervezet-ről)

– Még aznap délután külön rész foglalkozott a 2018. évi bértárgyalásokról, azok lehetőségeiről. Csóti Csaba beszámolt arról, hogy a bérminimum tárgyalások most kezdődtek el. Alaposan átolvasva az elfogadott 2019-es költségvetést, úgy látta, erre van forrás. A bérminimum emelés mellett ágazati bérrendezésre továbbra sem mutat hajlandóságot a minisztérium. Nyáron már sikerült a KKDSZ vezetőségének tárgyalnia az új kulturális államtitkárral, Fekete Péterrel, de konkrét ígéretet nem kaptak.

Nincs elkülönített összeg a kulturális illetménypótlék emelésére sem, amely a szakszervezet rövid távú követelése volt. Ezért is kapott hangsúlyt a szakszervezet láttatása és szövetségek kötése. https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/minimalber_2019_ebben_mar_nincs_vita.669352.html  A kormányzat elzárkózik bértábla módosításától. Nem is lenne könnyű módosítani, ti. több közalkalmazotti ágazatot már kivettek belőle, életpálya típusú bérezéssel.

A KKDSZ kongresszusa április elejére várható, akkor minden szinten általános tisztségviselő választásra kerül sor. Előtte három hónappal választásokat kell tartani az egyes alapszervezetekben is.

Jelenleg a KKDSZ a SZEF szakszervezeti tömörülésnek tagja. (https://szef.hu/)
Az áprilisi KKDSZ választás után jövő novemberben a SZEF szintjén is tisztújítás lesz. Csóti Csaba választási ígéretéhez híven a KKDSZ gazdasági helyzete már stabil, állandó 10 M Ft tartalékunk van. Szívesen indul, jelölteti magát az áprilisi KKDSZ választáson, reméli, hogy a többség bizalmát élvezi. Azonban azon is gondolkodik, hogy utána az őszi SZEF választáson is elindulna, segítene egy hatékony egységet kialakítani magasabb szinten.

Sajnos a rendezvény másnapján már nem tudtam maradni, mert szerdán egy SOS minisztériumi megbeszélésre hazahívtak.

Moldován István
————–

  

4.

Kékestető 2018. október 16-18.

Ezúttal az ország legmagasabb pontján, a Mátrában található Kékestetőn került sor a KKDSZ Országos Tanácsának ülésére 2018 októberében. Az OT egy új szervezetnek tekinthető a KKDSZ történetében, életre hívását a jog és a gyakorlat szükségessége kívánta meg.

Meg kell jegyezni, hogy az OT működésével kapcsolatban szükség van az alapszabály módosítására is (amely alapjában véve elkészült).

A közel két nap eseményekkel volt tele, lényegében megfeszített két napon vannak túl a résztvevők, akinek a száma nem érte el az 50 főt. Ez mindenképpen kritika a szakszervezeti mozgalomnak, ezen belül a mi szakszervezetünknek is, hiszen az OT tagjainak létszáma 90 fő körül van, tehát a döntéshozatalhoz sokkal magasabb arányú részvételre lenne szükség. Ezért mindenképpen szükség van az OT működésének átgondolására, hogy működőképes szervezet legyen a szervezeten belül.

Miben volt hasznos a két nap? A két nap alatt jelentős információ-mennyiség került átadásra illetve megvitatásra. A magam részéről arra jöttem rá, hogy sokkal közvetlenebb kapcsolatra van szükség a tagsággal, még akkor is, ha minden nap találkozunk, és együtt dolgozunk a munkahelyen. A szakszervezet nem valami másodlagos szervezet, amihez „csak úgy” tartozunk, és azt várjuk, hogy a vezetőség majd megoldja a bérhelyzetet és egyéb problémáinkat. Nekünk, titkároknak folyamatosan képeznünk kell magunkat, ismernünk kell a jogszabályi kereteket és lehetőségeket, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk tagságunknak, ugyanakkor nem elfeledve azt a tényt, hogy egy-egy alapszervezeti titkár vagy megyei elnök munkássága a jelenlegi Magyarországon nem lesz, nem lehet túl hatékony. Persze törekedni kell a minél jobb munkavégzésre, az innovációra, amellyel fel lehet rázni munkahelyeink munkavállalóit, bebizonyítva, hogy igenis tudunk tenni helyzetünk jobbra fordulásáért.

A kreativitás kiélésére kiváló volt a tréning első napja, amikor csoportokra tagolódva kellett kidolgozni olyan szisztémákat, amelyekkel lehetőség nyílik jobban megismertetni saját kollégáinkat a szakszervezettel, és a döntéshozókra is hatást tudnánk gyakorolni. A magam részéről kiragasztottam az ajtómra a KKDSZ logójával ellátott zászlócskát (hurkapálcika nélkül), és egy tagot sikerült is beszerveznem. (A kettő közötti összefüggésre persze nem vennék mérget). Újra tagtoborzásba kezdtem, és az általam ingadozóknak minősített kollégákat újra megkerestem, remélem lesz új belépőnk, bár a mi alapszervezetünk meglehetősen jól áll, hiszen 12 tagunk van a 26-ból. Ez ugye majdnem 50 százalékos tagságot jelent.

Fontos mérföldkő véleményem szerint, hogy 2019-ben mind a KKDSZ, mind a SZEF berkeiben teljes tisztújítás fog bekövetkezni. Véleményem az, hogy a szakszervezeti mozgalmat fel kell rázni, és ezt csak a jelenleginél fiatalabb, kockázatvállalóbb és jóval dinamikusabb emberekkel lehet elérni.

Tájékoztatást kaptunk a KKDSZ alelnökétől, dr. Véber Jánostól az európai szakszervezeti mozgalom szervezeteiről, azok összefüggéseiről, amely lehetővé tette, hogy nagyobb távlatokban is érezzük a nemzetközi szakszervezeti mozgalom lehetőségeit, megismerjük szervezési modelljét és intézményeit.

Rendkívül hasznos volt számomra az alapszervezeti gazdálkodásról szóló ismertető, és a kérdések és hozzászólások számából arra következtetek, hogy másoknak is ez volt a véleménye.

Az Országos Tanács ülése eseményekkel teli két napot eredményezett a résztvevőknek. A magam részéről úgy gondolom, hogy az OT létrehozása fontos és lényeges momentum a KKDSZ következő 4 évi működése szempontjából. A tanácskozás eredményes volt, a feladat az, hogy az eredményeket beépítsük mindennapi munkánkba azért, hogy még eredményesebben dolgozzunk kollégáinkért, és a szakszervezet minél hatékonyabb működéséért.

Sóber Péter levéltáros
MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltári Alapszervezet
Kecskemét, 2018. október 30.

——

  

5.

OT 2018. október 17-18-i ülés

Remek ötlet és lehetőség volt, hogy már délután 16-án gyülekezhettünk. Ez azon túl, hogy másnap reggeltől a teljes napot kihasználhattuk az előadásokra, sokat jelentett a kötetlen esti beszélgetés a konferencia indításában. Jó hangulatban „hangolódtunk” rá a következő két nap aktualitásaira. Tudom, hogy a frontális képzés a legtöbb a helyen az egyetlen ismeretátadási forma, mi még ezt is felborítottuk, mert csak pillanatokig ültünk csak klasszikus frontális helyzetben. Ugyanakkor ez a lazább forma, sokkal könnyebbé tette a kommunikációt. Az előadók felkészültek voltak és minden felvetésre, kérdésre választ adtak.

A képzés hasznosságát, majd itthon tudjuk kamatoztatni, amikor az információkat átadjuk a szakszervezeti tagjainknak, illetve a kollégákkal beszélgetünk a szakszervezet fontosságáról, a bérhelyzetről stb.

A két nap nem adott lehetőséget unatkozásra, minden percét kihasználtuk, szerintem eléggé leterheltek voltunk, azonban mivel kevés alkalommal van lehetőségünk így találkozni, minden pillanatot hasznosan kell tölteni. A szabadban töltött idő külön az egészségünkre szolgált!

Az előttünk álló feladatokról átfogó képet kaptunk, sok segítséggel. A bértárgyalások kilátásai, a garantált bérminimum várható hatásai előadás Csóti Csabától mindenki számára fontos információkkal szolgált. A jogainkról, kötelezettségeinkről szóló beszélgetés során megismerkedtünk a különböző példákkal, gyakorlati tapasztalatokkal.

Minden előadás, beszélgetés, csapatmunka és –játék hasznos volt, információt adott és támogatást, segítséget a munkánkban. Ilyenkor mindig egy új lendülettel folytatjuk a titkári teendőket.

Számomra kiemelkedően fontos a kollektív szerződés tartalmának és megkötésének tanácsai voltak, mert most van jelen ez a folyamat az életünkben. A gazdálkodással kapcsolatos ismeretek frissítése is időszerű volt, leginkább azért, mert egyszerűen és érthetően kaptuk meg az információt és az az innováció, ami egyszerűsíti a munkánkat, mindig jól jön.

A nemzetközi kitekintés segít abban, hogy a magunk kis világán túl is megismerjük a nagy szerveződéseket, munkájukat.

A továbbképzések lehetőségeiről örömmel hallottunk információkat, ezekre nagy igénye van mindenkinek, bár az időnk is többre adna lehetőséget!

Köszönöm a szervezést, a lehetőséget és a meghívást, valamint az odafigyelést és a mindenről való gondoskodást.  Remek előadásokat kaptunk, jókedvű csapatépítéssel.

Várom a folytatást!

Illés Julianna
————–