Tags

Related Posts

Share This

Mi lesz veled Cafetéria?

Konferenciát rendezett a VDSZ – Székely Tamás elnök szervezésében – a cafetériára vonatkozó 2019. január elsejétől életbelépő jogszabályok változása miatt. Úgy tűnik, hogy gyakorlatilag bármit lép a munkaadó az eddigi juttatások érdemi megtartására, az eredmény az lesz, hogy a kormány által preferált SZÉP Kártya az egyetlen ahol az eddigiekhez képest nagyobb vérveszteség nélkül juthat a dolgozó továbbra is valamilyen béren kívüli juttatáshoz.

A konferencia egyik tanulsága, hogy a résztvevők megállapították, hogy a munkavállalók még nem igazán érzékelik a jogszabályváltozás súlyát.

Egy, az új szabályozást bemutató előadás után, a fórum első blokkjában  a munkaadók is helyet kaptak. Ők elzárkóztak a munkavállalókkal való közös fellépéstől, de azt hangsúlyozták, hogy a jogszabályváltozást értelmezik, és amint sikerül megérteni, a dolgozók számára a lehető legjobbat fogják kihozni belőle.

A középső blokkban  kaptak helyet a „tudósok”, elméleti szakemberek.
Bár arról nem ejtettek szót, hogy melyikük milyen szakszervezetben és milyen tisztséget töltött be valaha, de  azt azért mindannyian tudták, hogy mit kell tenniük a szakszervezeteknek ahhoz, hogy eredményesek legyenek. Az egyik helyes megfejtés a tagtoborzás fontossága, a taglétszám emelés volt.
Bár elhangzottak reális észrevételek a szakszervezetek jelen politikai körülmények között lehetséges  munkájával kapcsolatban, ezt a blokkot inkább az jellemezte, hogy „én megmondom neked, hogy neked mit kell tenned”. Hát igen, így könnyű.

Egy külön, záró blokkot kaptak a szakszervezetek, így az előzőekben felvetettekre igazán érdemben nem tudtak reagálni, nem alakulhatott ki vita arról, hogy mi a szakszervezetek jövője, pedig jó lett volna ütköztetni a szakszervezetekkel szembeni külső elvárásokat a szakszervezetek számára rendelkezésére álló lehetőségekkel.  Beleértve azt is, hogy a szakszervezetek tagjai részei a teljes társadalomnak, azaz a társadalom egészétől különválasztva nem léteznek szakszervezetek. Ha a közélet formálásából nem veszik ki eléggé a részüket a társadalom egyes egyedei, akkor a közélet jobbítását, az eredmények felmutatását sem teljesen jogos számon kérni a szakszervezetektől, mely szervezetek tagsága többnyire majdnem ugyanolyan passzív, mint a magyar társadalom szakszervezeten kívüli része.

Mivel a konferencia apropóját a cafetéria jogszabály változás adta, Csóti Csaba, a KKDSZ elnöke kifejtette, hogy – bár az általa képviselt közszférában eddig is igencsak csekély volt a béren kívüli juttatás – a szolidaritás a szakszervezetekkel szembeni egyik legfontosabb követelmény, amit komolyan kell venni, mert eredményt csak közösen lehet elérni. Hozzátette, hogy ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy egy adott helyzetben nem minden szakszervezetnek ugyanaz az érdeke, és ezeket az érdekkülönbségeket is el kell fogadni a szolidaritás részeként.

A KKDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a szolidaritás jegyében a tervezett 2018. november 6-i – különböző konföderációkhoz tartozó szakszervezetek közös szervezésében létrejövő – tüntetésen a KKDSZ is részt fog venni.

Szilágyi József LIGA társelnök kitért arra, hogy érdemi egyeztetés a szakszervezetekkel nem volt a jogszabályváltozást bejelentést megelőzően, és ez a rendezett munkaügyi kapcsolatokban elfogadhatatlan. Ezért is ki kell állniuk a szakszervezeteknek.
A demonstráción megtartásán kívül, aláírást is gyűjtenek az érdekvédők.

A teljes program és a résztvevők listája alább olvasható.

– dobrovits – 

KAFETÉRIA VÁLTOZÁSOK 2019 összefoglalója itt érhető el.

2018. október 25. (csütörtök) KAFETÉRIA, BÉREK 2019
Bérek, munka, szakszervezet: jövő kihívásai – Aktív konferencia
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
1131 Budapest József Attila tér 4.

10.00 Megnyitó – Székely Tamás VDSZ elnöke
10.10 Mit is hoz az adótörvény változása a béren kívüli juttatások rendszerében – Fata László Cafeteria.hu

I. Cafeteria jövője

10.20 Bérek és cafeteria 2019-ben hogyan reagálnak a munkaadók és munkavállalók a változó bér- és cafeteria szabályokra
Munkaadók:
Varga Béla – HR igazgató BorsodChem/Wanhua
MAGYOSZ
Villamosenergiaipar munkáltató

Dr. Kravalik Gábor – ÖPOSZ elnök

Szakszervezet
Dr. Szilágyi József – EVDSZ elnök, Liga társelnök
Székely Tamás – VDSZ elnök, MASZSZ alelnök

12.00 Kávészünet

II. Szakszervezetek jövője

12.15 Szakszervezeti jövőképek
Szakszervezeti megújulás nemzetközi példái Tóth András – MTA kutató
Lakner Zoltán politológus, 168óra főszerkesztő-helyettese
Dr. Mikecz Dániel politológus, Republikon Intézet

13.15 Szakszervezetek válasza
Szűcs Viktória – BDDSZ elnök
Csóti Csaba – KKDSZ elnök
Dr. Szilágyi József – EVDSZ elnök
Székely Tamás – VDSZ elnök

MODERÁTOR: Krug Emília

14.15 Állófogadás

CIKK a VDSZ oldalán:
http://vdsz.hu/hirek/6/berek__munka__szakszervezet__jovo_kihivasai_-_aktiv_konferencia_okt_25_/1225/

KAFETÉRIA VÁLTOZÁSOK 2019 összefoglalója itt érhető el.