Tags

Related Posts

Share This

Demokrácia a szakszervezetekben és azon túl

Demokrácia a szakszervezetekben és azon túl

Gyapay Veronika írása

2017. augusztus 30. – szeptember 1. között az ETUI (European Trade Union Institute= Európai Szakszervezeti Intézet) oktatási osztálya a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával (SZEF) és a CGT francia szakszervezeti szövetséggel való együttműködés keretében hirdetett meg egy három napos nemzetközi konferenciát annak érdekében, hogy megismerjük a különböző országokból érkezett küldöttek demokráciához, és annak gyakorlatban való megvalósulásához fűződő tapasztalatait, gondolatait, ötleteit.

A képzésnek a Hotel Benczúrban biztosítottak helyet a szervezők, a kellemes környezet mellett fontos volt, hogy a résztvevők, mivel különböző országokból érkeztek a szálláshelyük közvetlen környezetében tudjanak a programokon részt venni.

A konferencia Földiák András, SZEF elnök köszöntőjével vette kezdetét, majd ezt követte Ulisses Garridonak, az ETUI oktatási osztálya igazgatójának bemutatkozása. A rövid beszédek után a konferencia résztvevőire került a sor, Nagy Viktória (SZEF) vezetésével, és egy gombolyag segítségével mindenki bemutatkozott, elmesélte honnan jött, és melyik szakszervezeti tagságot képviseli. Magyar részről Szűcs Viktória (BDDSZ), Dr. Szilágyi József (LIGA), Horváth Csaba (VSZ), Gálfi Brigitta (SZÁD), és Dobrovits Orsolya és Gyapay Vera (KKDSZ) vettünk részt. Rajtunk kívül Európa számos országából jöttek szép számmal a résztvevők, így a 3 napos konferencia alatt megismerkedhettünk Franciaország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Németország, Lengyelország, Svédország, Málta, Bulgária szakszervezeti képviselőivel.

A rövid ismerkedés után az azonos szakszervezeti fórumokról érkezők csoportokat alkottak, majd készített minden csapat egy plakátot, melyen be lett mutatva a saját szervezetük felépítése, előre megbeszélt, magunkkal hozott képekkel, logókkal színesítve azt. Utána egy- egy csapattag, nálunk Dobrovits Orsolya a SZEF részéről, bemutatta, hogyan épül fel a szervezetünk, hogyan zajlik a döntéshozatali folyamat, és milyen hangsúlyt fektet a szervezet arra, hogy megkülönböztetés nélkül, mindenki esélyt, és képviseletet kapjon, akár szervezetten is (pl. nyugdíjasok). Érdekességképp, megtudtuk, hogy Bulgáriában már előkészületek folynak egy független parlament kialakításához, ahol a nem szakszervezeti tagok is részt vehetnek, a fiatalok és a nők is szép számmal képviseltethetik magukat, és javaslattételi jogot kaphat bárki, aki más testületnek nem tagja. Mellette egy elektronikus platform létrehozását is tervezik, ahol a tagok közvetlenül kommunikálhatnak egymással.

A délután folyamán Luciole Suviat (ETUI) felvázolta a demokrácia fajtáit, ezeknek a jellemzőit, majd „A szakszervezeti demokrácia Európában” címmel tartott előadást Rebecca Gumbrell- Mc Cormick és Richard Hyman. Ezután előre kialakított csoportokba rendezte Luciole a résztvevőket, és kérte, hogy 3, a csoport szerint legfontosabb demokratikus értékeket emeljük ki, majd ezekhez írjunk jó gyakorlatokat, ötleteket, amikkel ki lehetne őket hangsúlyozni szakszervezeten beül. 5 fős csoportunk vegyesen lett kialakítva, két francia, egy bolgár, és ketten, Horváth Csabával magyar részről vettünk részt a csoportmunkában. A majdnem egy órás beszélgetés, tanácskozás, vita, vázlatkészítés eredményeképp prezentálhattam, hogy a tájékoztatás, az átláthatóság, és az egyenlőség területén jutottunk arra a konszenzusos megállapításra, hogy ki kellene használni jobban az online felületeket, egy e- learning rendszert kellene létrehozni, és ezzel el lehetne indítani egy folyamatot, amivel közelebb tudnánk a tagokat akár nemzetközi szinten is hozni.

A napot egy nagyon jó hangulatban telt nemzetközi est zárta le, ahol a résztvevők bemutathatták a magukkal hozott sajátos ételeket, italokat, melyeket szerettek volna bemutatni, mint érdekességeket, a lassan már összekovácsolódó csapatnak. Finom, különleges francia sajtokat, német édességeket, bolgár rózsalekvárt és svéd gumicukrokat is megkóstolhattunk, mi magyar részről különböző tájegységek boraival, sajtokkal, medvehagyma pestóval, és túró rudival kedveskedtünk a többi náció képviselőinek.

Másnap reggel rövid bevezetés után a szervezők, Nagy Viktória és Luciole Suviat teljesen spontán három csapatra osztották a konferencia résztvevőit, és kérték, a csapattagok fonállal kössék egymáshoz magukat. Egy kis 4 fős csapat, egy közepes, 6-7 főt számláló, és egy kb. 15 fős csapat alakult így ki. A legnagyobb társaság „lakodalmas vonat” formációt vett fel, majd rövid tanácskozás után kimentek a teraszra dohányozni, a közepes csapatunk hamar felbomlott, mert Jean Marc valahogyan kiszabadult a kötelékek közül, a kis csapat, méretének köszönhetően viszonylag komfortosan töltötte a szünetet. Negyed óra eltelte után mindenki visszakapta a személyes szabadságát, majd közösen leültünk megbeszélni, ki, mit tapasztalt a szünet alatt. Mivel nem kapott egyik csapat sem iránymutatást, hogy mit csináljanak, így nem született rossz megoldás, mindenki maga választhatott, marad- e csoporttal, saját útját járja, köt-e a többi taggal kompromisszumot vagy a saját szükségleteit tartja- e fontosabbnak. A legnagyobb csapatban sokan korlátozva érezték magukat a szabadságukban, volt, aki már a játék elején kivált a társaságból, de volt, aki nem dohányzóként két dohányos között, kisebb füstfelhőben töltötte a szünetet. A közepes csapatban mi hamar szétváltunk, nem éreztük, hogy szünet alatt össze kellene kötözve lennünk, s mivel egyik csapattagunk viszonylag lazán csomózta az övére a fonalat, s így kiszabadult, nem is volt kérdéses, hogy nem erőltetjük az ennyire szoros köteléket egymás között, így is jót beszélgettünk a szünet alatt. A kis csoport együtt beszélgetett szünetben a teraszon, nekik is kompromisszumot kellett kötniük, de a pár fős társaság nem érezte annyira korlátozva magát a szabadságában, mint a nagy létszámú csoport.

A délután főleg a problémamegoldó gyakorlatokról szólt, újra vegyes csoportokban dolgoztunk, két francia és egy bolgár résztvevővel kellett megoldást találnunk egyik csapattagunk problémájára, aki szeretné a vezetői szerepét másnak átadni, de ez nem egyszerű számára, mert mindkét eséllyel induló utódjelöltje kisgyermekes anya, és bizonytalanok, nem menne-e a gyermeknevelés rovására, ha magasabb tisztséget vállalnának el a szakszervezeten belül. Megoldásokat javasoltunk neki, hogyan lehetne a hölgyek önbizalmát erősíteni, milyen tréningekkel, munkahelyen való változtatásokkal- gyermekfelügyelet megoldása helyben, feladatmegosztásra hangsúlyt helyezni a jövőben.

Az estét a hotelhez közeli Városliget Caféban töltöttük, nagyon igényes, hangulatos környezetben, és igazi magyaros ételek, italok, és persze a résztvevők társaságában.

 A jó hangulatban eltöltött este után másnap Józef Niemiec mutatta be az ETUC (European Trade Union Confederation= Európai Szakszervezetek Szövetsége) felépítését, célját, és nem győzte hangsúlyozni, hogy a demokrácia mennyire fontos egy ekkora méretű szervezet kialakításánál, a döntéshozó testület munkájában, és persze az egyenlőség szellemének a tükrében.

A konferencia lezárásaként körbeültünk, és mindenki elmondta, milyen jó gyakorlatokat sajátított el az utóbbi pár napban, mennyi új információhoz jutott a többi európai szakszervezet képviselőitől, mi az, amit hasznosítani tud a jövőben a saját szervezeténél.

Örülök, hogy részt vehettem a konferencián, rengeteg új információval, tapasztalattal gazdagodtam, és nem utolsósorban sok új ismerősre tettem szert, akiket nagyon megkedveltem ebben a három napban.  Mint KKDSZ tag külön öröm volt számomra, hogy Dobrovits Orsolyával együtt vehettem részt a rendezvényen, akitől szintén hasznos, szervezetünkhöz közvetlenül kapcsolódó információkhoz jutottam. Külön köszönet Luciole Suviatnak és Nagy Viktóriának a rendezvény szervezőinek, akik végig segítettek minket abban, hogy át tudjuk hidalni a különböző nyelvi akadályokat, egységbe kovácsolták a csapatot, és persze gondoskodtak róla, hogy a rendezvény szinte minden pillanata jó hangulatban, kellemes környezetben teljen.

A fotót és Gyapay Veronika írását a SZEF honlapjáról vettük át.