Tags

Related Posts

Share This

Ma van a Tisztes Munka világnapja

Október 7-e a Tisztes Munka világnapja (World Day for Decent Work).

Bár minden napnak olyannak kellene lennie, melyben mindenki tisztességes körülmények között zajló, a megélhetését is biztosító munkával rendelkezzen, és bár ettől az ideától még nagyon messze vagyunk, a mai nap, október 7-e az ILO, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kezdeményezésére 1999-óta a Tisztes Munka világnapja.

A szakszervezetek, a szakszervezeti konföderációk az év minden napján követelik azt, hogy valamennyi munkavállaló megfelelő körülmények között dolgozhasson, de október 7-én ennek a követelésnek közösen is hangot adnak. Így az OKÉT (Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács) munkájában résztvevő valamennyi konföderáció a mai napon közös nyilatkozatot adott ki:

 

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács Munkavállalói Oldalának nyilatkozata

 

A Tisztes Munka Világnapján öt magyar szakszervezeti konföderáció – az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, Magyar Szakszervezeti Szövetség, Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma – képviselői tanácskoztak.

Megállapították, hogy a mai Magyarországon a foglalkoztatottak nem kapnak tisztes bért és a tisztes foglakoztatás alapvető feltételei is hiányoznak.

A szakszervezetek a munka értékével arányos bért, törvényes foglakoztatást követelnek, amelyekről a közeli napokban tárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal.

Budapest, 2016. október 7.