Tags

Related Posts

Share This

Mitől szakad szét egy társadalom?

Mitől szakad szét egy társadalom? – Erre ön sem gondolt volna!

A legtöbb országban 30 éve most a legmélyebb a szakadék a gazdagok és a szegények között, de ennek nem a válság vagy a globalizáció az oka. Az OECD szerint a jelenség egyik legfőbb hajtóereje egyebek mellett az atipikus foglalkoztatás elterjedése. Az OECD-országokban jelenleg a lakosság leggazdagabb 10 százaléka 9,6-szer annyi jövedelemre tesz szert, mint a legszegényebb 10 százalék. Az 1980-as években ez az arány 7:1 volt, az 1990-es években 8:1, majd a 2000-es években 9:1-re emelkedett – állapította meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az idén májusban kiadott… jelentésében.
Amikor az egyenlőtlenségről beszélünk, azonban nemcsak a jövedelemről kell szót ejteni, hanem a vagyonról is – hívta fel a figyelmet Förster. A vagyon a jövedelmeknél ugyanis sokkal erősebben koncentrált: míg a jövedelemnek a legfelső decilisnél mindössze 25 százaléka, a második leggazdagabb 10 százaléknál 55 százaléka, az alsó 40 százaléknál pedig a jövedelem 20 százaléka koncentrálódik, addig az összes vagyon fele a leggazdagabb háztartások 10 százalékánál koncentrálódik, másik felét szinte teljes egészében a következő 50 százalék birtokolja, míg a legkevésbé vagyonos 40 százalék alig több mint 3 százalékon osztozik. Sok országban – köztük Magyarországon – viszont nem lehet tudni arról, hogy milyen a vagyondisztribúció, miután erről egyszerűen nincs adat – mutatott rá a kutató.  A teljes cikk a napi.hu -n

——————————————————————————————————————————

FacebooK:

allamivezetok_es_fizetesuk