Tags

Related Posts

Share This

Az EPSU az adó és a KKDSZ

Az EPSU (European Federation Public Service Unions) 2015. október 20-án tartotta Brüsszelben az éves, soros ülését az EORÓPA 2020 stratégiával kapcsolatban. Ezen a konferencián Magyarországot a KKDSZ képviselte. Az egyik résztvevő Papp Katalin a KKDSZ mb. elnöke, a másik részt vevő, a KKDSZ nemzetközi ügyeinek felelőse, Dobrovits Orsolya volt. Az ülésen az éves jelentéssel kapcsolatos észrevételeink közül most a közbeszerzések nem mindig megnyugtató eljárását és a különböző cégeknek – a közszektor számára legfőbb anyagi forrást jelentő adóbevételek rovására – adott adókedvezményeket említettük meg.
Ezt követően, másnap, október 21-én az EPSU központi irodájában Jan Willem Goudriannal, az EPSU főtitkárával egyeztettünk. A többi között szó volt a titkárainknak EPSU trénerrel tartandó novemberi képzéséről, és a KKDSZ – béremelés-ügyben indított – kampányának nemzetközi kiszélesítésének további lehetőségéről.
Papp Katalin és Jan Willem Goudrian megállapodtak abban, hogy  a  (béremelés ügyében már 2014. decemberében megkezdett) nemzetközi együttműködés további fenntartása érdekében, a két szervezet között még szorosabb lesz az együttműködés.
Épp ott jártunkkor adták ki az irodából azt a sajtóanyagot, melyben az EPSU kinyilvánítja, hogy üdvözli azt az Európai Bizottság által hozott döntést, miszerint euró milliókat követelnek vissza a nagy adóelkerülő cégektől. Az EPSU évek óta részt vesz az adók befizetéséért folytatott harcban, mivel egyértelmű, hogy a nagy adóelkerülő cégek a közszektort rövidítik meg. Míg a kormányok a könnyebbik utat választották és a gazdasági krízisre való hivatkozással lefaragták a költségvetéseiket, addig az EPSU és más civil szervezetek rámutattak, hogy valójában mennyivel gazdagabb lehetne a tagállamok költségvetése, ha a jogos járandóságaikat hajtanák be a közszférát érintő megszorító intézkedések helyett. EPSU Press Release
A kép az EPSU irodán készült, balról: Papp Katalin, Jan Willem Goudrian, Dobrovits Orsolya

20151021_18_EPSUoffice