Tags

Related Posts

Share This

Gyújtsun fáklyát régebbi változatok archiválni

2015. január 19-i állapot:

Gyújtsunk fáklyát a magyar kultúráért!

„Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.” Gróf Széchenyi István sokat idézett megállapítása ma is megállja a helyét, de korunkat mégsem a kiművelt emberfők sokasodása, hanem fogyatkozása jellemzi. Bár a közszolgálatban dolgozók reálkeresete 2008 óta egyharmadával csökkent, a 2015-ös költségvetésben sem szerepel számukra béremelés. Ma már nem csak dolgozói szegénység van, hanem dolgozói nyomor és éhezés is. Ez nem csak a mi, és méltatlanul lenézett szakmáink szégyene, ez az egész ország szégyene!
A művelődés a rendszerváltás óta egyetlen kormány számára sem jelentett prioritást. A látvány-beruházások, megaprojektek árnyékában a kultúra intézményei és a bennük dolgozó szakemberek egyre mostohább körülmények között vegetálnak. E tendencia hatására a teljesítmény minősége és a szellemi értékek iránt fogékony, a kulturális szolgáltatásokra igényt tartó felhasználók életminősége is romlik.

2015 január 20-án a Magyar Kultúra Napja előtt két nappal a Közműlelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete (KKDSz) civil szervezetek és a társszakszervezetek bevonásával demonstrációt szervez Budapesten.
Mi minden tüntetésen ott vagyunk veletek, és – bárki sérelméről van szó – veletek együtt kiáltjuk: NEM HAGYJUK! Azt kérjük, hogy minket se hagyjatok magunkra.

Előzetes program:
17:00 – 17:45 h
Gyülekezés a Magyar Tudományos Akadémia
(1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.) előtt.
Beszédek és műsor. (Témák: Visszaélnek Gróf Széchenyi István nevével. A Magyar Kultúra Napja a Himnusz születésnapja. „Balsors akit régen tép” – a magyar művelődés helyzete a 2015. évi költségvetés tükrében.)
17:45 – 18:15 h
Fáklyás felvonulás az Akadémiától a Szalay utcáig. (Az Emberi Erőforrások Minisztériuma érintése után végállomás a Néprajzi Múzeum melletti színpad.)
18:15 – 19:00 h
Műsor és beszédek. (Téma: Visszaélnek Gróf Klebelsberg Kunó nevével. A kultúra szabadsága, ismét „támogat-tűr-tilt” a politika? A kultúra és az internet, az információ szerzés szabadsága. Hol az alagút vége, avagy a kulturális intézmények és munkatársaik tényleg feleslegessé váltak?)
19:00 h
A KKDSz rendezvény végének bejelentése.
Utána:
19:05 h-tól „Szabad beszélgetés a kultúra szabadságáért! ” – Fakultatív program civil szervezésben a Kossuth téren: https://www.facebook.com/events/396088973890649/?ref_dashboard_filter=upcoming

A budapesti demonstrációhoz kapcsolódva más településeken is lángok gyúlnak a magyar kultúráért:

– BRÜSSZEL, Bartók szobor. 2015. 01. 16.
https://scontent-a-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xaf1/v/t1.0-9/10622956_10203612398974509_3096063594630393199_n.jpg?oh=2d8cc5521e0d6496a2c63ca6bf37cf35&oe=55323DEB
– DEBRECEN, Péterfia utca 1-7. 2015. 01. 20. 16:30 h.
https://www.facebook.com/events/885886868128981/?pnref=story
– HATVAN, Kossuth tér 3. 2015. 01. 20. 18 h.
https://www.facebook.com/events/1061136953912527/
– KAPOSVÁR, Nagy Imre tér, 2015. 01. 20. 18 h.
https://www.facebook.com/events/326949040840958/
– KECSKEMÉT, Deák Ferenc tér. 2015. 01. 20. 18 h.
https://www.facebook.com/events/849072801819719/
– KISKUNHALAS, Könyvtár. 2015. 01. 20. 9-18 h.
https://www.facebook.com/events/417705568403598/?ref=22&pnref=story
– MISKOLC, Petőfi tér. 2015. 01. 20. 18 h.
https://www.facebook.com/events/768980189848840/
– NAGYKANIZSA, Széchenyi tér. 2015. 01. 20. 17:30 h.
https://www.facebook.com/events/663603710415944/
– NAGYRÁBÉ, Rétszentmiklósi út 2/A. 2015, 01. 19. 18 h.
https://www.facebook.com/events/1529681430650376/?ref=22&pnref=story
– NYÍREGYHÁZA, Benczúr tér. 2015. 01. 20. 18 h.
https://www.facebook.com/events/1616744921886798/?pnref=story
– SALGÓTARJÁN, Fő tér. 2015. 01. 20. 18:15 h.
https://www.facebook.com/events/1529011504038173/?pnref=story
– SZEGED, Klauzál tér. 2015. 01. 20. 18:00 h.
https://www.facebook.com/events/1536456486617767/
– SZÉKESFEHÉRVÁR, Bartók Béla tér 1. 2015. 10-18 h.
https://www.facebook.com/events/757973437604237/
– SZENTENDRE, Főtér, 2015. 01. 20. 18 h.
https://www.facebook.com/events/310238092501440/
– SZOMBATHELY, Kossuth utca 1-3. 2015. 01. 20. 18 h.
https://www.facebook.com/events/989468017748991/
– TATA, Fő tér. 2015. 01. 20. 17 h.
https://www.facebook.com/events/597715173663749/
– ZALAEGERSZEG, Deák F. tér 6. 2015. 01. 20. 17:30 h.
https://www.facebook.com/events/1388367608131535/

A demonstrációt támogató szervezetek:

Európai Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség (EPSU)
Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz)
Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF)
Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ)
Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSzSz)
Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ)
Pedagógusok Szakszervezete (PSZ)
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Könyvtári Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ)
Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ)
Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ)
MOL Bányász Szakszervezet
Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000)
Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ)
Sajtószakszervezet
Szabadságszínpad 0120
Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ)
Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ)
Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület
Hálózat a Tanszabadságért
Magyarországi Régiókért Egyesület (MARÉG)
Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Ifjúsági Tagozata (SZEFIT)
Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata (MSZSZ Ifi)
Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ)
Húsípari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ)

A 2015. január 18-i állapot:

Gyújtsunk fáklyát a magyar kultúráért!

„Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.” Gróf Széchenyi István sokat idézett megállapítása ma is megállja a helyét, de korunkat mégsem a kiművelt emberfők sokasodása, hanem fogyatkozása jellemzi. Bár a közszolgálatban dolgozók reálkeresete 2008 óta egyharmadával csökkent, a 2015-ös költségvetésben sem szerepel számukra béremelés. Ma már nem csak dolgozói szegénység van, hanem dolgozói nyomor és éhezés is. Ez nem csak a mi, és méltatlanul lenézett szakmáink szégyene, ez az egész ország szégyene!
A művelődés a rendszerváltás óta egyetlen kormány számára sem jelentett prioritást. A látvány-beruházások, megaprojektek árnyékában a kultúra intézményei és a bennük dolgozó szakemberek egyre mostohább körülmények között vegetálnak. E tendencia hatására a teljesítmény minősége és a szellemi értékek iránt fogékony, a kulturális szolgáltatásokra igényt tartó felhasználók életminősége is romlik.

2015 január 20-án a Magyar Kultúra Napja előtt két nappal a Közműlelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete (KKDSz) civil szervezetek és a társszakszervezetek bevonásával demonstrációt szervez Budapesten.
Mi minden tüntetésen ott vagyunk veletek, és – bárki sérelméről van szó – veletek együtt kiáltjuk: NEM HAGYJUK! Azt kérjük, hogy minket se hagyjatok magunkra.

Előzetes program:
17:00 h
Gyülekezés a Magyar Tudományos Akadémia
(1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.) előtt.
17:15 – 17:45 h
Beszédek és műsor. (Témák: Visszaélnek Gróf Széchenyi István nevével. A Magyar Kultúra Napja a Himnusz születésnapja. „Balsors akit régen tép” – a magyar művelődés helyzete a 2015. évi költségvetés tükrében.)
17:45 – 18:15 h
Fáklyás felvonulás az Akadémiától a Szalay utcáig. (Az Emberi Erőforrások Minisztériuma érintése után végállomás a Néprajzi Múzeum melletti színpad.)
18:15 – 19:00 h
Műsor és beszédek. (Téma: Visszaélnek Gróf Klebelsberg Kunó nevével. A kultúra szabadsága, ismét „támogat-tűr-tilt” a politika? Múzeumi negyed, avagy Ligeti Veszedelem! A kultúra és az internet, az információ szerzés szabadsága. Hol az alagút vége, avagy a kulturális intézmények és munkatársaik tényleg feleslegessé váltak?)
19:00 h
A KKDSz rendezvény végének bejelentése.

Utána: Fakultatív program civil szervezésben a Kossuth téren: „Szabad a mikrofon – Mondd el magad!”

A budapesti demonstrációhoz kapcsolódva más településeken is lángok gyúlnak a magyar kultúráért:

– BRÜSSZEL, Bartók szobor. 2015. 01. 20. 18 h.
http://www.brusselsremembers.com/memorials/bela-bartok
– DEBRECEN, Péterfia utca 1-7. 2015. 01. 20. 16:30 h.
https://www.facebook.com/events/885886868128981/?pnref=story
– KAPOSVÁR, Nagy Imre tér, 2015. 01. 20. 18 h.
https://www.facebook.com/events/326949040840958/
– KISKUNHALAS, Könyvtár. 2015. 01. 20. 9-18 h.
https://www.facebook.com/events/417705568403598/?ref=22&pnref=story
– NAGYRÁBÉ, Rétszentmiklósi út 2/A. 2015, 01. 19. 18 h.
https://www.facebook.com/events/1529681430650376/?ref=22&pnref=story
– NYÍREGYHÁZA, Benczúr tér. 2015. 01. 20. 18 h.
https://www.facebook.com/events/1616744921886798/?pnref=story
– SZEGED, Klauzál tér. 2015. 01. 20. 18:00 h.
https://www.facebook.com/events/1536456486617767/
– SZENTENDRE, Főtér, 2015. 01. 20. 18 h.
https://www.facebook.com/events/310238092501440/
– SZOMBATHELY, Kossuth utca 1-3. 2015. 01. 20. 18 h.
https://www.facebook.com/events/989468017748991/
– ZALAEGERSZEG, Deák F. tér 6. 2015. 01. 20. 17:30 h.
https://www.facebook.com/events/1388367608131535/

A demonstrációt támogató szervezetek:

Európai Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség (EPSU)
Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz)
Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF)
Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ)
Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSzSz)
Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ)
Pedagógusok Szakszervezete (PSZ)
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Könyvtári Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ)
Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ)
MOL Bányász Szakszervezet
Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000)
Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ)
Sajtószakszervezet
Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ)
Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ)
Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület
Hálózat a Tanszabadságért
Magyarországi Régiókért Egyesület (MARÉG)
Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Ifjúsági Tagozata (SZEFIT)
Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata (MSZSZ Ifi)
Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)

2015 január 12-ig

A 2015. év első hónapja szakszervezetünk számára fontos eseménnyel kezdődik. Terveinknek megfelelően a Magyar Kultúra Napját megelőzően Január 20-án 17 órakor Budapest V. kerület Széchényi téren, a Magyar Tudományos Akadémia elől elkezdve szervezzük azt a demonstrációt, amelyen határozottan szót emelünk a kultúra dolgozóinak elfogadhatatlan bérhelyzete ellen.

Minden részletről folyamatosan hírt adunk a

  • „Gyújtsunk fáklyát a sötétség ellen” facebook oldalon
  • a „KKDSZ kulturális szakszervezet” facebook oldalon
  • és a KKDSZ honlapján

Örömmel fogadjuk a csatlakozást, vélemények, javaslatok fogalmazását és különösen a felhívás megosztását, továbbítását!  Hívjuk minden tagunkat, minden kollégánkat és a kultúra minden barátját, az olvasókat és a látogatókat is az eseményre!

 CSATLAKOZÓ HELYSZÍNEK:

– DEBRECEN, Péterfia utca 1-7. 2015. 01. 20. 16:30 h.

– KAPOSVÁR, Nagy Imre tér, 2015. 01. 20. 18 h.

– KISKUNHALAS, Könyvtár. 2015. 01. 20. 9-18 h.

– NAGYRÁBÉ, Rétszentmiklósi út 2/A. 2015, 01. 19. 18 h.

– NYÍREGYHÁZA, Benczúr tér. 2015. 01. 20. 18 h.

– SZEGED, Klauzál tér. 2015. 01. 20. 18:00 h.

– SZENTENDRE, Főtér, 2015. 01. 20. 18 h.

– SZOMBATHELY, Kossuth utca 1-3. 2015. 01. 20. 18 h.

– ZALAEGERSZEG, Deák F. tér 6. 2015. 01. 20. 17:30 h.

A demonstrációt támogató szervezetek:

Európai Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség (EPSU)

Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz)

Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF)

Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ)

Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSzSz)

Pedagógusok Szakszervezete (PSZ)

Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ)

Művészeti Szakszervezetek Szövetsége

Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete

Könyvtári Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ)

Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ)

MOL Bányász Szakszervezet

Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000)

Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ)

Sajtószakszervezet

Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ)

Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ)

Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület

Dühös Magyarok Mozgalom